Mit érhetsz el kiabálással?

Rovat

Megosztás

Tudjuk, hogy a kiabálás zajjal jár. Hangos, kellemetlen és kibillent a lelki békénkből. Mégis sokan vagyunk, akik a kiabálást gyakorta használjuk kommunikációs eszközként, holott tudjuk, hogy nem érünk el vele semmit. Legfeljebb azt, hogy akire zúdítjuk a méltatlankodó, ideges vagy számon kérő hangorkánt, eltávolodik tőlünk.

Az ősi indiai mesék szerint az eltávolodás ugyanis az oka  annak, hogy az emberek kiabálnak egymással. Mikor kiabálunk? Amikor a másik nem hall minket, kénytelenek vagyunk nagyobb hangerőre kapcsolni, hogy áthidaljuk a távolságot. Az indiaiak szerint a kiabáló emberek lelke eltávolodik egymástól, nem értik és nem hallják egymást, míg például a szerelmesek, akik igazán megértik egymást és lelkük összeér, egymás szeméből is képesek olvasni szavak nélkül.

Hangos szóval illetni a másikat nemcsak csúnya dolog, de nem is vezet sehová, éppen az ellenkezőjét váltja ki a leordibált félből: vagyis ahelyett, hogy meghallana, csak még jobban elzárkózik vagy ő is elkezd kiabálni, így aztán egymás kiabálásán keresztül nem hallanak semmit sem a másikból, hiszen mindenki csak önmagára figyel.

Gondolkodj el egy kicsit, Te mikor szoktál hangosabban beszélni, esetleg ordítani a szüleiddel, barátaiddal? A gyakran elhangzó, heccelő kérdésben, hogy “Miért kiabálsz, félsz?” több igazság van, mint gondolnánk. Amikor úgy érezzük, hogy egy vitában nincs egészen igazunk, vagy a másiknak igaza van, de nem akaródzik ezt elismernünk, hangoskodva próbálunk védekezni. Amikor idegesek vagyunk valami miatt, az első utunkba kerülő szerencsétlenen vezetjük le a feszültségünket, bizonytalanságunkat, félelmeinket, legtöbbször úgy, hogy rárivallunk.

Ahogyan a Harry Potter félelmetes Rivallója is eléri célját: megfélemlíti és összezúzza azokat, akiknek címezik őket, úgy bizonyos helyzetekben a kiabáló felek is megfélemlítésként alkalmazzák a kiabálást, nem egyszer saját negatív érzéseiket leplezve ezzel.

Pedig van másik út is, amely kivezet a félelemből. Kiabálás helyett közeledjünk egymáshoz, hogy meghalljuk a másikat és olvasni tudjunk egymás szeméből.

 

Tanácsok, tippek, ötletek: Jól jönne még egy kis olvasnivaló? Kattints ide!

 

Kiabálni vagy nem kiabálni?
Te minden problémát megbeszélsz a pároddal?

 

Képek:huffingtonpost, sundaymag

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta