Mit tegyek, ha a párom dohányzik, de én utálom a cigit?

Rovat

Megosztás

Sajnos a cigire rá lehet szokni. Sokaknak elég rossz társaságba keveredni, vagy egy stresszes időszak, kettőt pislognak és nem bírnak ki két órát se nikotin nélkül. Ez dohányzó pároknál nem lehet baj, de mi van akkor, ha az egyikük csinálja, a másik pedig utálja a füstöt?

Nem mondom azt, hogy alkalmanként 1-1 szál olyan undorító szokás lenne, belefér, de én személy szerint nem akarnám, hogy a barátom cigizzen. Egy ideje csak olyanokkal randizom, akik nem füstölnek. Ennek az az oka, hogy tudom magamról, ez a rossz szokás megmérgezné a kapcsolatomat.

Volt egy barátom, aki dohányzott. Az ismerkedési szakaszban még úgy akart bevágódni, hogy azt mondta, simán kibírja nélküle, szimplán csak amikor teheti, szív. Mint kiderült, ez nagyon nincs így. A kapcsolatunk elején próbáltam leszoktatni. Azt mondta, már évek óta le akarja tenni, most miattam megpróbálja. Amíg ez nem történt meg, köhögni kezdtem, amikor cigizés után odabújt, csak egy csomag rágó után csókolóztam vele és csúnyán néztem, amikor már megint ki kellett mennie a zárt térből. Nem tudtunk egy órát egy szobában vagy plázában lenni, mert neki még nem volt meg a napi 19 szál (bulikban másfél-két doboz). Nagyon nem tetszett a dolog, én “nem erre szerződtem”. Közösen kitűztünk egy dátumot, hogy onnantól kezdve leteszi. Én túl drasztikusnak találtam, de ő azt mondta, bírni fogja, hogy egyik napról a másikra nem dohányzik.

Az elkövetkezendő másfél hónapban mindig tudósított az örömhírekről, miszerint már 1 napja, 1 hete, 2 hete, 5 hete nem gyújtott rá. Boldog voltam, hogy megteszi (félig) értem és büszke voltam rá. Azonban valami gyanús lett, ugyanis abban az időszakban 1-2 óránál többet nem találkoztunk, füstszaga volt a ruháinak és megláttam egy üzenetet is, miszerint pár napja megbeszélte egy évfolyamtársával, hogy kimennek a szünetben bagózni. Nagyon kiakadtam, rettenetes érzés volt átvertnek lenni. Onnantól kezdve gyűlöltem, ha cigizett. Egyáltalán nem toleráltam. Nem sokkal később vett egy e-cigit, ami segítette őt a valódi leszokásban. De megint csak tévedtem. Amikor velem volt, azt szívta, amikor nélkülem, akkor a simát. Ez a probléma nem oldódott meg, részben ezért is szakítottunk.

Az a tapasztalatom, hogyha valaki dohányzik, az nem szokik le csak úgy. Nem fogja letenni azért, mert drága, vagy mert egészségtelen, se a párja miatt. Ehhez nagyobb dolognak kell történnie. Ti nem tudjátok leszoktatni, ezt fogadjátok el. Ha nagyon zavar, esetleg hazudik róla, mint az én esetemben, akkor a kapcsolat lezárását javaslom. Ha meg tudtok ezzel békélni, akkor nem szakító ok. Kinek mi, ezt döntsétek el ti.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta