Neked mekkora az ökológiai lábnyomod?

Rovat

Megosztás

Hagyj nyomot a világba, de nem mindegy, hogy milyet! Az ökológiai lábnyom esetében például minél kisebb, annál jobb. Ennek a fogalomnak a segítségével kiszámítható, hogy egy adott országnak, népcsoportnak vagy akár családnak, a rájuk jellemző technikai fejlettség mellett mekkora területre van szüksége a napi fogyasztásához és azt is megmutatja, hogy milyen hatással van arra a földterületre.

Ökológiai lábnyoma mindenkinek van, annak is, aki nem tud róla. Tudtad például, hogy jelenleg a világ országai közül India ökolábnyoma a legnagyobb?

Az ökolábnyom kiszámításához a következőket kell figyelembe venni:

– a keletkező hulladék mennyisége

– az elfogyasztott élelem (elsősorban a hús) mennyisége

– a vízfogyasztás mennyisége

– a lakás mérete és annak energia felhasználása

– a közlekedés során termelődő káros anyagok

Manapság, amikor a túlnépesedés és a Föld erőforrásainak folyamatos csapolása, és a környezetszennyezés egyre növekvő veszélynek teszi ki bolygónkat, cseppet sem mellékes, milyen hatással vagyunk rá mindennapi életünk során.

Kíváncsi vagy rá mekkora hatással vagy arra a földterületre, amelyen élsz? Az alábbi linken könnyedén kiszámolhatod! :

http://okolabnyom.comoj.com/

Néhány egyszerű, könnyen betartható praktikával Te is tehetsz azért, hogy óvd a Földet és ésszerűen használd energiaforrásait:

  1. Gyűjtsd szelektíven a hulladékot!
  2. Egyél szezonális zöldségeket, gyümölcsöket!
  3. Vásárláskor előbb gondold át, valóban szükséged van e arra, amit kinéztél magadnak és ne vegyél fölösleges dolgokat!
  4. Pattanj biciklire, amikor csak teheted!
  5. Ne folyasd a vizet, ne égesd a villanyt és ne hagyd bekapcsolva fölöslegesen a háztartási eszközöket!

Ugye nem is tűnik olyan nehéznek? Egy okos mobil alkalmazás segítségével ráadásul folyamatosan nyomon követheted, mennyit sikerült lefaragnod a saját ökolábnyomodból, az alkalmazást ide kattintva érheted el.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta