Nem szexelnek a tinik?

Rovat

Megosztás

A tizenévesek manapság korán megismerkednek a szexel, hamar képbe kerülnek azzal, hogy mi ez, mire való, hogyan kell csinálni, de vajon csinálják is?

A szexről beszélni kell. Különösen a tinédzserek számára fontos a teljeskörű és alapos felvilágosítás. Azonban a tizenévesek több helyről, több féle módon szerzik információikat a szexről.

A különféle felvilágosító könyvek, videók s előadások már régóta nem jelentik az egyetlen módot a szex megismerésére. Az internet korában elég pár kattintás, és máris többet tudnak, mint az a szülők szeretnék, sőt többet a szülőknél is. A szülők feladata többek között ezeknek a “a virág és a méhecske” jellegű beszélgetéseknek a levezénylése, de sokan bizony elodázzák, rövidre fogják, mert zavarban érzik magukat, nem tudják hogyan fogjanak hozzá stb.

A mai tinik nem csupán beszélnek a szexről és infokat szereznek róla, de csinálják is. Vagy mégsem?

Képtalálat a következőre: „intimate”

Egy nemrégiben napvilágot látott tanulmány az ausztrál tinédzserek szexuális életét térképezi fel vagyis annak nemlétét. Ugyanis 12-ből 6 tizenéves nem él a szó szoros értelmében vett nemi életet, vagyis nem szexelnek. A kutatások szerint ez pedig nem véletlen, hanem tudatos döntés eredménye. Az ausztrál tizenévesek meg van elégedve ezzel a döntésükkel, saját bevallásuk szerint kifejezetten büszkék arra, hogy nemet mondanak a szexre.

Vajon milyen okokra hivatkozva mondanak nemet a szexre ezek a fiatalok? Vannak olyanok is, akik még nem érzik magukat késznek rá vagy pedig a partnerük nem akarja elsietni a dolgot. A toplistás indokok között szerepel még a félelem a nemi betegségektől és a terhességtől, de a szerelem is. Vannak, akik azzal szeretnék megélni az első alkalmat, akibe igazán szerelmesek, nem pedig letudni és kész. Magyarországon vajon milyen eredményre vezetne egy ilyen felmérés?

Képek: doktor.is, bestthings.co

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta