Őket hiányolnák a legjobban a Középsuli-szereplők

Rovat

Megosztás

 Hogy kiket hiányolnának a forgatásokról a Középsuli-szereplők? Ők maguk árulták el azoknak a személyeknek a nevét, akiknek a távozása rosszul esne nekik. Elmondják azt is, miért kötődnek azokhoz az adott szereplőkhöz, akiket felemlítenek. 

Zsófi

“Igazából a forgatások alatt tényleg mindenkit nagyon megkedveltem és szerintem nagyon sok emberrel elég közeli lett a viszonyunk. Azonban, ha valóban egy embert kéne kiemelni a szereplők közül, azaz, hogy ki az, aki a legjobban hiányozna a sorozatból, akkor Rozit mondanám. Vele mindig nagyon jól elbeszélgetünk, elhülyülünk, mókázunk, mindig felszabadultak vagyunk. Illetve, még azért is mondanám őt, mivel nagyon messze lakunk egymástól, és így még ennyi lehetőségünk sem lenne találkozni.”

zsófi

Zsanett

“Imi, vagyis sorozatbeli nevén Bali. Mióta szerepelnek, kb. egész forgatás alatt vele vagyok, hülyéskedünk, beszélgetünk, ha fáj a lábam, akkor levisz a lépcsőn, megkérdezi, hogy vagyok, mi van velem, néha facen is ír, aztán megsértődik, hogy nem úgy válaszolok, ahogy ő akarja, vagyis csak kamuhisztizik, aztán megy minden tovább, ahogy szokott.”

Zsanett_2

Réka

“Ez egy nehéz kérdés, és én nem vettem figyelembe, kivel mennyire vagyok jóban. Juli hiányozna a legjobban, ha kilépne a sorozatból, de ennek semmi köze nincs a Középsulihoz. Már így jöttem ide, hogy volt bennem egy érzés, hogy én őt ismerem valahonnan. De azt nem tudtam megmondani, honnan. Aztán kiderült, hogy Juli is így gondolja, ő sem tudja, hogy honnan az ismeretségünk, de érzi ő is, hogy nem először találkoztunk.”

Beatrix - Réka1

Happy Tibi

“Dominik hiányozna nekem a legjobban, mivel első belépésemkor már tudtam, hogy vele nagyon jóban leszek. Mindenkivel nagyon jól kijövök, de Dominikkal több közös vonásunk van. A legjobb, amit itt említhetek, az a tánc. De azonkívül sok más közös dolgunk is van, ami hiányozna, ha elmenne, mert másokkal nem tudnám kibeszélni ezeket a dolgokat.”

Tibi1

Olivér

“Aki a legjobban hiányozna, az Bende. 12 éve az egész életünk egyszerre zajlik. Ő színitanodába járt, én zeneiskolába, de a felső tagozat, a középiskola és maga a sorozat is közös élmény. Olyan, amit együtt szenvedtünk és együtt élveztünk. Együtt vágtunk bele, és sajnálnám, hogyha nem együtt fejeznénk be majd 67 évesen.”

oliver

Dominik

“Nem akarok kivételezni mert mindenki nagyon hiányozna. Viszont, aki különösen hiányozna a sorozatból is, meg úgy a forgatásokról is, és a baráti társaságból, az Olivér. Olivér egy olyan színt ad a sorozatnak, amit nem lehet utánozni. Ráadásul a színfalak mögött is egy olyan egyéniség, akinek muszáj ott lennie. Vicces, humoros, poénos, ha kell komoly, de azért nem annyira, plusz, mindig mindent véghez visz. Mindenki imádja, éppen ezért talán ő hiányozna az egyik legjobban. Csendesebben telnének a forgatások nélküle.”

Dominik_01

Eszti

“Nincsen olyan szereplő akihez különösen kötődöm, sokat szeretek nagyon, sokkal elvagyok, kifejezetten senkivel nincs bajom, de ha választani kell, akkor így az elmúlt pár forgatás alatt Benivel lettem nagyon jóban, nagyon sokat nevetek vele, felvehettem a jó nagy pulcsiját, sosem unatkoztam és mikor el kellett játszanom, hogy eltört a kezem, ő kérdezte meg a legjobban, hogy biztosan jól vagyok-e. Hiányozna a zaklatása, hogy kéne egy videó a változásomról, hogy megölelget, ha látja, hogy elegem van a napból, hogy megigazgatja a hajamat, meg persze a szép kék szemei.”

eszti_beni

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta