OKTV – kihirdették a győzteseket!

Rovat

Megosztás

Átadták az idei országos középiskolai tanulmányi verseny (OKTV) díjait pénteken Budapesten. Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár az ünnepségen kiemelte, évről évre nagy érdeklődés kíséri a versenyt, amelyen az idén az angol, a biológia és a matematika volt a legnépszerűbb tárgy, mindhárom olyan terület, amely a következő évek tehetséggondozásának a fókuszába kell, hogy kerüljön.

Az idén összesen 27 tantárgy 38 kategóriájában – a magyar nyelvtől a természettudományos tárgyakon át az idegen nyelvekig és a művészetekig – csaknem 22 ezer diák jelentkezett a versenyre. A tanulmányi verseny népszerűségét jelzi, hogy 580 középiskolából, azaz a középiskoláik több mint feléből indultak diákok a megmérettetésen – mondta Sipos Imre.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a kimagasló teljesítményű tanulók mellett olyan kiemelkedő tanároknak és tudományos oktatóknak, szakembereknek nyújtanak át díjakat, akiknek áldozatos munkája nagymértékben hozzájárul a minőségi hazai oktatás megtartásához, fejlődéséhez, a diákok pályára állításához és felkarolásához.

Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke azt mondta, hogy a tanulmányi versenyek a magyar köznevelés és felsőoktatás erősségét jelentik.

A hivatalnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a döntőkben az 1-30. helyezést elérők 201 középiskola tanulói közül kerültek ki, ami azt mutatja, hogy sok intézményben folyik egy-egy területen magas szintű tehetséggondozó munka.

Az ünnepségen 69 középiskola 110 tanulójának adták át az 1-2-3. helyezésért járó díjat. Azt követően a Nemzeti Tehetség Program keretében alapított “Kiváló versenyfelkészítő” díjakat osztották ki negyven – a tehetséggondozásban sok éve eredményes munkát végző – pedagógusnak, oktatónak, szakembernek.

Az eseményen adták át a Graphisoft SE által alapított Graphisoft-díjat is. Az elismerést húsz matematika szakos tanár kapta meg, aki kiemelkedő tehetséggondozó munkát végzett.

A német nyelv, illetve német nemzetiségi nyelv és irodalom OKTV-s legjobbjainak a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen (Külföldi Oktatási Ügyek Központja) németországi ösztöndíjat ajánlott fel. A Balla György Matematikai Alapítvány a matematika verseny gimnáziumi kategóriája első helyezettjének különdíjat adott át.

A földrajz OKTV első három helyezettje 7. alkalommal vehette át a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus díjat.

Forrás: MTI

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta