Önkéntesként a világ körül-Interjú

Rovat

Megosztás

Szeretnél utazni, új barátokat szerezni, felfedezni idegen tájakat, ismeretlen kultúrákat…? Megteheted, közben pedig alkalmad nyílik önzetlenül segíteni másokon, ráadásul ingyen. Láss világot és segíts önkéntesként!

Ellátogattunk a Messzelátó Egyesület bázisára, ahol elbeszélgettünk Benedek Nóri koordinátorral és egyik lelkes önkéntesükkel Sanyival.

Hol és milyen feladatokban veszel részt önkéntesként?

Sanyi:A Messzelátó Egyesületben tevékenykedem, és minden feladatból kiveszem a részem. 11 hónapja vagyok itt és a leghosszabb időre, egy évre érkeztem Magyarországra. Volt alkalmam cikkeket írni és szerkesztőként is tevékenykedtem. Utóbbinak külön örültem, mert Én is újságíróskodom. Segédkezem workshopok lebonyolításában is, ehhez pl. zöldségkártyákat és bélyegzőket készítettünk, mellyel a gyerekek játékos tanulását segítjük.

Honnan jött az ötlet, hogy önkénteskedj az EVS-ben?

Sanyi: Egy barátom önkénteskedett Bulgáriában a és ő küldte át a projektet. Mindig is élveztem, ha segíthettem az embereknek, a Messzelátó projektjei pedig szintén közel állnak a szívemhez, itt az ökocuccokra, faragásra, kézműves dolgokra gondolok. Jelentkeztem és kiválasztottak.

nóri sés sanyi messzelátó kivágott
Illés Sándor és Benedek Nóra

Kifejezetten Magyarország volt a cél vagy más országok is fent voltak a listádon?

Sanyi: Nem az volt az elsődleges célom, hogy Magyarországra jöjjek, ez csak így alakult. Sőt utólag még bánom is, hogy nem külföldre vetődtem, de csakis a nyelvtanulás miatt.

Kinek ajánlanátok az önkéntességet?

Sanyi: Németországban divat, hogy a középiskola végeztével, de még fősuli előtt mennek el önkénteskedni a fiatalok. Ez alatt az idő alatt sokat tanulnak toleranciáról, kommunikációról, más nemzetekről. Úgy vélem, hogy sokkal jobb EVS-re elmenni a két képzés között, mert ez a tapasztalat segít abban, hogy eldöntsd, mit akarsz az élettől, mik a céljaid, mit szeretnél tanulni és csinálni a későbbiekben.

Nóri: Az EVS azért is hasznos, mert sok új képességet is elsajátíthatnak az önkéntesek. Olyan új kihívásokkal, idegen szituációkkal találkoznak, melyekkel a komfortzónájukon belül nincs alkalmuk. A program végén a résztvevők egy Youthpasst kapnak, ami összefoglalja a fejlődésüket, a frissen elsajátított képességeket. Ez egy állásinterjú alkalmával releváns ajánló levél is lehet.

Hogyan lehet valakiből EVS önkéntes?

Nóri: Kétféle eset van. Minket keres fel a fogadó szervezet egy kész projekttel és tőlünk kér önkéntest. A másik, hogy az önkéntes kezd keresni a saját elképzelései alapján az EU adatbázisában, ahol a kiválasztott projekthez a Messzelátót jelöli meg küldő szervezetként. Az összes projektben a közös, hogy az önkéntesek alapítványok és non- profit szervezetek munkáját segítik. Ez lehet egy óvoda, idősek otthona életében való segédkezés, de szervezési, adminisztrációs feladatok vagy éppen teknősmentés. 17 év az alsó korhatár.

messzeláto2
Forrás: Messzelátó Egyesület

Ha valaki még nem töltötte be a 18-cat szüksége van valamilyen szülői beleegyezést igazoló dokumentumra?

Nóri: Általában elég egy szimpla igazolás.

Mennyi gimnazista korú jelentkező van?

Nóri: A gimnáziumban kötelező önkéntes órákat az EVS-el nem lehet kiváltani, ezt helyben kötelező elvégezniük. Én kb. másfél éve segítem a Messzelátó munkáját. Egy gimis volt, aki kifejezetten azért szakította meg  a tanulmányait, hogy az EVS- ben részt vehessen. Jellemzően az egyetemi tanulmányaik elején tartó fiatalok jelentkeznek, illetve azok a pályakezdők, akik szembesülnek a multik kiábrándító világával, elegük lesz, és inkább elutaznak külföldre egy non- profit szervezet céljait segíteni. Ők többnyire sosem térnek vissza az eredeti munkájukhoz.

Sanyi: Fontos, hogy projektet válassz, ne országot, mert nyelvet tanulni mindenhol tudsz, de nem mindegy mit csinálsz hónapokig. Tájékozódj a helyről, ahová mész, a projektről és a körülményekről. Egy barátom így került vidékre, ahol nagy örömére mezőgazdasági munkát végezhetett és kitörhetett a tétlen városi létből.

Mi a dolga  a mentoroknak, illetve mivel fordulhatnak hozzájuk az önkéntesek?

Sanyi: A mentor tulajdonképpen egy segítő, aki a célországba érkezésed után körbevezet, segít eligazodni. Segít abban, hogy az ottléted alatt meg tudj valósítani mindent, amit elterveztél. Sok mentor volt EVS-en is, így van tapasztalata abban, hogyan oszd be az idődet, milyen tervet készíts. A mentor egyben barát, mediátor és védőangyal is. Ritkán, de előfordulhat, hogy pl. az ellátás nem olyan, mint amilyet megígértek, valami hiányzik stb. vagy valamilyen súrlódás van a fogadó szervezet és az önkéntes között. Ebben az esetben a mentor feladata elsimítani az esetleges konfliktusokat.

A mentorkodást többnyire fiatalok vállalják?

Nóri: Ez változó, hiszen pl. egy isten háta mögötti kis faluban nem biztos, hogy könnyű olyan embert találni, aki angolul is tud és bátran kezeli a külföldieket. Egy Spanyolországban önkénteskedő lány mentora a helyi 45 éves tornatanárnő volt, de nagyon jól kijöttek és összebarátkoztak.

messzelátó csapata
Forrás: Messzelátó Egyesület

Ha  valaki egyszer már belekóstolt az önkénteskedésbe, többször is kipróbálhatja magát a Messzelátó gyámsága alatt?

Nóri: Egyszer van lehetőség EVS-en részt venni, pont azért, hogy minél több fiatalnak legyen alkalma kipróbálni. Ezt nem a küldő szervezet szabja meg, hanem az EU. A maximum idő 12 hónap, de van lehetőség ezt két külön projektre bontani. Részt vehetsz egy rövidtávú projektben ez 2 hónap és egy hosszú távúban is,a kettő együtt lehet 12 hónap összesen.

Sanyi: A rövid távú projekt arra is jó, hogy a bizonytalanok kipróbálhassák magukat. Általában ők a sikerélmény hatására utána egy hosszútávú projektre is jelentkeznek, olyan jól érezték magukat.

Nóri: A hosszabb távú projektek a gyakoribbak, hiszen egy szervezet számára az, az előnyös, ha állandó emberekkel dolgozhat, nem kell kéthavonta újakat betanítania, egy össze szokott csapattal hatékonyabban is lehet dolgozni. Így lehetőség van mélyebb ismeretségek kialakítására is. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hiszen ez ajándék, egy lehetőség a nemzetközi és a személyes kapcsolatok építésére. Kiváló alkalom, hogy barátaid legyenek az egész világon!

Ha kedvet kaptál vagy szeretnél többet megtudni az egyesületről, nézz szét a honlapjukon.

A Középsuli egyik újságírója is volt önkéntes, kalandjairól itt olvashatsz.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta