Óriási siker! Egymilliót nyert a magyar lány alkalmazása az ISEF világversenyen

Rovat

Megosztás

Bálint Karola győztes alkalmazásának célja a bevásárlás gyorsítása

Két fiatal magyar lány, Bálint Karola és Király Szilvia is megmérettette magát a nemzetközi ISEF, azaz Intel Intel International Science and Engineering Fair innovációs és tudományos versenyen. Az ISEF a világ legnagyobb kamaszoknak szóló versenye, s 1950 óta létezik. Célja, hogy minél több fiatal kezdjen matematikai, természettudományos kutatásokba.

Gimnazistából milliomos

Karola egy mobilalkalmazással indult, melynek neve ShopMap. Az applikációra rátehetjük bevásárlólistánkat, s így könnyedén megtalálhatjuk, mi hol van az adott üzletben. Elmondása szerint gyakran előfordult vele, hogy elképzelésével  ellentétben sokáig tartott a bevásárlás, mert nem bukkant rá a termékre, amit a boltban keresett. Alkalmazásával, melyet még gimnazistaként fejlesztett, elnyerte az ISEF különdíját, az Oracle Academy-t s ezzel együtt 1,4 millió forintot. A 19 esztendős lány jelenleg programozást tanul.

Az ISEF-n rajta kívül csak kevesen részesültek  különdíjban.

11755410_8fd19afe4b74ffb34016976a420ac432_x

Célja, hogy betegeken segítsen

A 18 éves Szilvia még csupán 11. osztályba jár, de már heti három-négy alkalommal laborokban végez kutatást. Vizsgálatai alapján őssejtekből endothelsejtet hozott létre, majd ez alapján készített érdarabot. Ez szívműtétek során felhasználható. A szívműtéten átesett betegeket gyakran műerekkel próbálják megmenteni, ezt azonban nem mindig fogadja be szervezetük. Az őssejtek érdarabbá való alakítása ezért rendkívül jelentős eredmény.

11755424_7f2d97f7764bc7103528a3d1d8db48a3_x

A 2016-os ISEF-en 1700 fiatal mutatta meg tehetségét. Az öt napig tartó versenyen Nobel-díjasok is részt vettek.

Szöveg: Fekete Fanni

Fotók:Index

Forrás: Eduline, Index

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta