Orrspray a szerencsejáték-függőség ellen!

Rovat

Megosztás

Finnországban ötölték ki a kutatók azt, hogy egy naloxont tartalmazó orrspray hatásos lehet a szerencsejáték-függőség ellen. A naloxont az ópiumból származó kábítószerek túladagolásakor fellépő tünetek visszafordítására is használják.

A nemsokára tesztelésre szánt orrspray, mely tehát az említett naxolont tartalmazza, a tervek szerint megakadályozza majd a dopamin termelődését a szervezetben, így megállítva, hogy égető késztetést érezzünk, hogy lekaparjunk egy Bukszát.

“A spray igen gyorsan, néhány perc alatt eljut az agyba, éppen ezért hatékony a szerencsejáték-függők számára. Ha úgy érzed, elönt a vágy, hogy játékba szállj, vedd magadhoz a spray-t”

– mondta Hannu Alho, a káros szenvedélyek elleni gyógymódokkal foglalkozó professzor Helsinkiben.

Egy friss kutatás szerint a szerencsejáték-probléma a 15 és 74 év közötti finnek 2,7%-át érinti, a brit Gambling Commission nevű kormányzati szerv, mely Nagy-Britannia mindenkori szerencsejáték-szabályozásáért és a hatályban lévő törvények folyamatos felülvizsgálatáért felel, pedig megállapította, hogy a szigetországban kétmilliónál is többen hajlamosak a szerencsejáték-függőségre.

Magyarországon a szerencsejáték-problémás emberek száma legalább 70 ezer, de akár a 200 ezret is elérheti, a statisztikai hibahatár miatt pontos számadat nincs – írta az Index.hu még tavaly májusban.

Az 1991-ben alapított állami kézben működő Szerencsejáték Zrt., mely a legnagyobb szerencsejáték-ellátó cég Magyarországon, tematikus internetes oldalt is üzemel azok számára, akiknek gondjuk adódik a túlzásba vitt játékkal. Itt olyan témákat emel ki a weboldal, mint a fiatalok védelme és természetesen arról is tájékoztatást kaphat bárki, hogy hová fordulhat, ha elkapná a szerencsejátékláz.

(via theguardian)

A rovat a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta