Összefogás 2015- Nehéz helyzetben az állatokért

Rovat

Megosztás

“Hasztalan próbálnám becsapni magam, hiába hunynám be a szemem, mindig lenne elhagyott kutya, mely meggátolna abban, hogy boldog legyek.” /Anovilhy/ – Íme a mottója annak az egyesületnek, akik nap mint nap időt és pénzt nem kímélve dolgoznak azon, hogy az állatokon és az embereken egyaránt segíteni tudjanak. A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete 2012. október 4-én alakult, ami azért érdekes, mert ez az Állatok Világnapja. Balogh Ernővel, az elnökkel beszélgettem az egyesület működéséről.

  • Mondanál nekem 3-5 olyan szót, ami titeket jellemez?

B.E.: Elkötelezettség, állatszeretet, önzetlenség, segítőkészség, függetlenség.

  • Másfél éve beszélgettünk már a csapatotokról, akkor még nem voltatok jogosultak arra a bizonyos 1% támogatásra, ez remélem azóta változott..

B.E.: Igen, idén január 1-től. Pontosan ezért Egyesületünk működésében több új irányvonalat jelöltünk meg. Mivel eddig telephely nélkül működtünk, nagyon szeretnénk végre egy saját telephelyet az állatainknak. Ám van itt más is, a saját védenceinken kívül más nehéz helyzetben lévő állattartó családok támogatását is egyik fő célunknak tűztük ki (Összefogás-2015 Nehéz helyzetben az állatokért), továbbá folytatni kívánjuk az elmúlt évben is nagy sikert aratott Szociális Program elnevezésű kezdeményezésünket, melyben a munkanélkülieket próbáljuk meg támogatni.

  • Ezek nagyon sokat elárulnak rólatok.. Úgy értem, most nekem is eszembe jutott az önzetlenség és a segítőkészség szó, amit korábban említettél.

216749_282911571840768_325818672_n
B.E.:
Próbálkozunk, az emberi sorsok is fontosak számunkra.

  • Ezt már a korábbi beszélgetésünk alkalmával is leszűrtem. Ernő, milyen programjaitok vannak?

B.E.: Rendszeresen tartunk például állateledel gyűjtést, valamint sikeres együttműködést tudhatunk magunk mögött a Szegedi MÁV ZRT-vel.

  • Pontosan mit?

B.E.: Nemrég, László Orsolya segítőnk szervezésére, Egyesületünk támogatására cégen belüli dolgozók gyűjtést szerveztek, ahol anyagi támogatás mellett, jelentős tárgyi segítséget is kaptunk amely nagy segítség volt. Múltkor pedig a HOD-DOG Center Kutyaiskola meghívott minket vendégként, részt vettünk egy egész napos programon, ahol a csapatunk lehetőséget kapott a bemutatkozásra, és tanácsokkal láttuk el a standunkhoz látogatókat.

  • Kik segítenek még nektek?

B.E.: Egyesületünknek van néhány, kitartó, lelkes önkéntese, akik anyagi ellenszolgáltatás nélkül, saját szabadidejüket feláldozva, önzetlenül tevékenykednek a működésünk érdekében.

  • Térjünk kicsit vissza erre az 1%-os támogatásra. Mit jelent ez pontosan, és mikor kapjátok meg?

B.E.: Mindenki, aki adózik, lehetősége van felajánlani az 1%-át egy szervezet részére. Van aki él ezzel, és van, aki sajnos nem. Célunk, minél több embert megszólítani, és kérni, hogy a részünkre tegye ezt. A bevallásokat május végéig lehet elkészíteni, és úgy tudjuk, hogy ősszel juthat el hozzánk ez a támogatás.

  • Akkor az még messze van..

B.E.: Nos igen, de a törvény ezt írja elő, legalább most már van ilyen lehetőségünk.

  • Mondd el nekem kérlek, mi inspirál téged a munkád végzésében?

B.E.: Az állatszeretet, önzetlenül.

  • Volt már olyan, hogy azt mondtad, hogy feladod? Vagy érezted úgy?

B.E.: Nem, sohasem éreztem, még akkor sem, amikor csekély lehetőségeink ellenére egy megoldhatatlannak tűnő feladattal kerültünk szembe.

  • Mit tartasz az egyesület életében a legnagyobb mérföldkőnek?

B.E.: Mindenképpen azt, hogy eddigi működésünk során, telephely nélkül, magánszemélyek támogatásával létre tudtunk jönni; és immár bő két éves működésünk során visszatekintve, ha lassan is, de szervezetünk fejlődik.

  • És mi lesz a következő mérföldkő?

B.E.: Egy saját telephely, remélem. De örömünkre szolgálnának addig is ideiglenes befogadók, illetve önkéntes jelentkezők, hogy minél több rendezvényt tudjunk tartani és segíteni a rászoruló állatokon.

Adószám: 18298091-1-06
Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005 (CIB)
HU60 1070 0158 6763 7539 5110 0005
SWIFT kód: CIBHHUHB

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete Facebookon

10943152_771543116254889_1559576084_n-horz

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta