Osztálykirándulás?? Vidám diákévek vagy rettegett rémálom

Rovat

Megosztás

Osztálykirándulási szokásaikról kérdeztük az utca középiskolásait. Milyen élmény számukra ez az esemény, mik a legkedveltebb helyszínek, illetve, hogy belföld vagy külföld a nyerő? Prága még mindig benne van a topban, és a legkedveltebb úti célok egyike a végzős diákok körében. 

Az osztálykirándulás a nagy szerelmi drámák helyszíne, ahol esély nyílik a lányok becserkészésére ,és a fiúk szívének elnyerésére. Jó alkalom lehet románcok kibontakozására, de akár szerelmes szívek egymásra találásának és összetörésének színterévé is válhat egy-egy izgalommal teli osztálykirándulás. Ha visszagondolok a jó öreg középiskolás évekre, az osztálykirándulás az, amit a legszívesebben idézek fel, és ami a legjobban hiányzik azóta is. Mi már jóval a “nagy nap” előtt elkezdtünk izgulni és mindig alig vártuk, hogy indulhassunk. De vajon hogy vannak ezzel a mai diákok? Mennyire tartják fontosnak,  és hova szeretnek járni?

Virág

vi

Külföldön nem szoktunk kirándulni, volt róla szó, de végül is még nem valósult meg. Most fogok majd végezni, úgyhogy érettségi után lehet, hogy kimegyünk majd valahova a maradék osztálypénzből. Olaszországot tervezzük, mert az osztályfőnök olasz tanár, mi meg ugye ezt tanuljuk.

 

Vica

vic

Én még csak most kezdtem a gimnáziumban, új az osztály, úgyhogy nem tudjuk, hova megyünk. Én még külföldi osztálykiránduláson nem voltam, de szerintem ez egy olyan osztály lesz, amivel megyünk majd. Belföldön belül már voltam egyszer egy nagyon jó helyen a Mátrában. Se internet, se térerő, semmi. Az még egyszer nagyon jó lenne.

 

Marci, Krisztián és Ákos

fiuk

Még nem tudjuk, szeretnénk külföldre is, de igazából mindegy, hogy hova, az osztálykirándulás lényege az együttlét, a buli.

 

Zsolt

Több osztálykirándulásom már valószínűleg nem lesz, most volt az utolsó idén szeptemberben, mert már végzős vagyok. Prágában voltunk, ahova már 11.-ben már ki akartunk menni, csak nem volt meg a szállásunk, úgyhogy végül nem mentünk. Én egyébként annyira nem tartom fontosnak ezeket a kirándulásokat, mert ahhoz, hogy az osztálynak meg legyenek a közös programjai, nem kell feltétlenül valami drága utazásra elmenni, nem ez lenne a lényege.

 

Ábel és Eszter

ab

Belföldön voltunk utoljára, leginkább itthon szoktunk valahova elmenni, de egyszer voltunk külföldön is, Szlovákiában. Most vagyunk 11.-esek, szerintem utolsó évben sem fogunk külföldre menni, mert nem igazán van rá keret.

Eszter

Szerintem nagyon fontos, mert jó kikapcsolódni, de közben mégis az osztállyal lenni. Azért is jó, mert amúgy, ha az osztálytársakkal találkozol a szabadidődben, akkor tök más a hangulata, mint amikor közös kiránduláson vagytok. 

 

Ábel

Meg olyanokkal találkozol, akikkel amúgy annyira nem találkoznál, szóval kell az osztálykirándulás, mert összekovácsolja az osztályt.

 

 

Ádám és Máté

Eddig voltunk Erdélyben, Szegeden, Tatán, szóval leginkább belföld volt a jellemző, de jövőre, 12.-ben Prágába tervezünk menni. Az osztálykirándulás biztos fontos, van valami összekovácsoló ereje gondolom, de csak akkor, ha már eleve van egy jó osztályközösség, ami a mi osztályunkra nem igazán jellemző. Új helyeket nem nagyon nézünk meg, szóval maga a kirándulás nem is különösebben izgalmas. De egyébként tényleg egy jó dolog, az osztályt még egy kicsit össze is hozhatja, ha úgy van. Szerintem csak a mi osztályunkra vonatkozik, hogy ez nem így megy, de a legtöbb osztálynak nagyon jó osztályközössége van.

 

Gala és Bence 

ga

Voltunk eddig Lengyelországban, Mátraalján, Tiszalökön, most pedig Szegedre megyünk. A külföldi kirándulás nyilván jobb úgy, hogy az osztály együtt van, viszont belföld meg olcsó. Utolsó osztálykirándulás helyszíneként Prága merült fel. Mi nagyon szeretjük az osztálykirándulásokat, főként a kezdetekben volt ennek összekovácsoló ereje, most meg csak úgy élvezzük egymás társaságát, és kellemesen telik az az idő, amit együtt töltünk. Nagyon jó élményeket lehet megélni, például Lengyelország nagyon emlékezetesre sikerült, ott el is tévedtünk és keringtünk körbe, hogy hol kéne lennünk, az jópofa volt.

 

Botond

Most vagyok végzős, és mint sokan mások, mi is Prágában voltunk kirándulni az utolsó osztálykirándulásunk alkalmából. Ez volt egyben az első külföldi kiruccanásunk így közösen az osztállyal, előtte Szilvásváradon és Egerben jártunk, a harmadikra nem emlékszem. Az osztálykirándulás jó alkalom az ivásra meg a 2-3 napos összejövetelekre. 

 

Zsu 

Eger, Szilvásvárad, Miskolctapolca, Boldogkőváralja, Keszthely, most 13.-ban pedig Prága. Hiányozni fog, próbáltunk mindig minél több napot kialkudni, mindig nagyon vártuk, hogy így együtt legyünk. Egyébként azért is jó dolog, mert ha már így össze vagytok zárva, akkor még olyanokkal is összebarátkozol, legalábbis közeledtek egymáshoz, akikkel amúgy lehet, hogy egy szót sem váltanál az iskolában, nemhogy iskolán kívül.

 

Petra

Számomra legemlékezetesebb kirándulásaink  nem is az osztálykirándulások, hanem azok a kirándulások, amikre évfolyamon belül lehetett jelentkezni, és általában a saját osztályomból is pár emberrel együtt mentünk. Ezek drágább, egyénileg fizetett kirándulások voltak, de az iskola megszervezte, így jutottunk el például Velencébe, Krakkóba, és több városba is Spanyolországban és Anglián belül. Az egyik ilyen kirándulás alkalmával jöttem össze a barátommal, aki egyben az osztálytársam is.

 

Lilla 

Végzősként nekem is most volt az utolsó osztálykirándulásom. Prágában voltunk, és elég viccesre sikerült, mivel az osztályfőnök helyettesünk jobban berúgott, mint mi. Az osztálykirándulásokat egyébként szerintem 2 dolog teheti emlékezetessé a városnézés mellett: az alkohol és az osztály l’amourok. Érdekes emlékképeim vannak az összes osztálykirándulásról. Az elsőn például kiderült, hogy egy osztálytársam szerelmes belém, amikor mindenki mindenki ágyában aludt, és én az övé helyett valaki másét választottam. Még ennek a kirándulásnak az utolsó reggelén arra ébredtünk, hogy az egyik osztálytársunk annyira rosszul lett, hogy eldugította a mosdót hányás közben, és azokkal a bögrékkel próbálta kiüríteni, amikből mi másnap reggel gyanútlanul teázgattunk. Olyan kirándulásunk egyébként nem is nagyon volt, hogy valaki ne itta volna hányásig magát, egyszer egy lány visszajött spagettiját kellett takarítanunk, de a kedvencem az, amikor egy barátnőnk véletlenül lehányta valamelyik falu kocsmalakó kutyáját, aztán meg sírva fakadt. Szép is az osztálykirándulás.

 

Osztálykirándulás
Te mennyire tartod fontosnak?

 

Ha te is fontosnak tartod az osztálykirándulást és szeretnél valami igazán szuper helyre menni, játssz velünk és nyerd meg az eddigi legkirályabb osztálykirándulásod, itt!

Borítókép: pinterest

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta