Öt szomorú film a szerelemről

Rovat

Megosztás

A romantikus komédiák zsánerét a kevésbé érzelmes alkatúak (lehetnek fiúk és lányok egyaránt) gyakran a hátuk közepére kívánják. Legtöbben a kiszámítható történetvezetésre fújnak, ugyanis ezekben az alkotásokban a film végére általában minden akadály elhárul, a szerelmesek pedig boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Összeállításunkban most olyan filmeket igyekszünk ajánlani a szerelemről, amik közel sem ilyen egyszerűen állnak ehhez a bonyolult és sokszor érthetetlen érzelemhez. Ezen alkotások, ha néha giccsesek is, bemutatják a szomorú és beteljesületlen oldalait is a szerelemnek; vagyis amellett, hogy szórakoztatóak, még a saját problémáink jobb megértéséhez is vezethetnek.

Igazából szerelem

Sokan meglepődhetnek a választáson, ugyanis a kereskedelmi tévék karácsonyi listájának örök második helyezettje, (semmi sem győzheti le a Reszkessetek betörőket) bizony pontosan olyan alkotásként szerepel a köztudatban, amilyenektől a bevezetőben elhatárolódtunk. És igaz is, Richard Curtis 2003-as filmjében több példát is láthatunk a legklisésebb filmes szerelemre. Azonban a felépítése miatt, ami számos mini történetet tár elénk, lehetősége van teljesebb képet mutatni, és olyan viszonyokat is bemutatni, amik a film végére sem hozzák el az örök boldogságot. A szerelem szerencsés körülmények között az egyik legjobb dolog, ami az emberrel történhet, de nem mindenkinek és nem ugyanakkor jön össze ez. A film után pedig még inkább egyértelmű, hogy az igazi szerelem egyáltalán nem csak rózsaszín.

20131203igazabol-szerelem5

500 Nap nyár

A film eleve azzal a szöveggel fogadja a nézőt, hogy ez bizony nem egy szerelmi történet, hanem egy történet a szerelemről. Tom és Summer viharos kapcsolatát ismerjük meg, ami a klasszikus nyálas/romantikus pillanatok mellett legalább annyira koncentrál a szerelem viharos oldalaira is. A főszereplők emberiek, a szövegek életszerűek, a történetmesélési nyelv pedig szabadon változik a fekete-fehértől egészen a musical jelenetekig, mindegyikkel azt érzékeltetve, hogy milyen mélységeket és magasságokat jár be az, aki szerelmes. A lezárása pedig happy end-nek is tűnhet, de maga a főszereplőt alakító Joseph Gordon Levitt is elmondta egy interjúban, hogy ez nem egyértelmű. Érdemes többször megnézni a filmet és tanulni a „képzeletbeli szereplők” „képzeletbeli problémáiból”.

20120926-joseph-gordonlevitt2

A Nő

A Joaquin Phoenix alakította Theodore a nem is olyan távoli jövőben él, ahol a mobil eszközökön lévő operációs rendszerek odáig fejlődtek, hogy szinte már igazi embernek tűnnek. A válásán nehezen túllendülő főszereplő pedig olyan jól elbeszélget Samanthával, (akinek Scarlett Johansson kölcsönzi a hangját) hogy szerelmes lesz belé, és teljes értékűnek érzi a kapcsolatukat. A 2013-ban Oscar-díjjal is kitüntetett film remek csavarral mutatja be azt, hogy a szerelem, amihez elméletileg két ember kell, milyen könnyen lehet egy önző, egyéni érzés is. A szereplők mondatai kínosan ismerősek lehetnek azoknak, akik túl vannak legalább már egy igazán nehéz szakításon. A film lehetőséget ad arra, hogy ezeket a problémákat kívülről szemléljük. és így talán a saját érzéseinkkel is könnyebb lesz boldogulni.

99766_55

Fejbenjáró bűn

Calvin, egy fiatal író, aki sehogy sem képes megírni a következő könyvét. Azt gondolja, hogy egy tökéletes barátnő majd kibillenti a válságából. Ezt a lányt viszont saját magának teremti meg papíron, és ő döbben meg a legjobban, mikor Ruby, aki az ő képzeletének szüleménye, egyszer csak ott ül a nappalijában hús-vér formában. A listán szereplő többi filmhez hasonlóan ebben is megjelenik a „tökéletes partner” lehetetlenségének problémája. Az emberek egyaránt rendelkeznek jó és rossz tulajdonságokkal és a tökéletesnek gondolt társról is kiderülhet, hogy nem is olyan könnyű egy kapcsolatban élni vele. A filmes „varázslat” segítségével remekül lehet bemutatni azokat a tipikus viselkedésmintákat, amik ismerősek lehetnek friss szerelmesek számára is.

001_ruby_sparks_001_-_960

Az utolsó csók

A listán szereplő filmek közül talán ennek a legfelnőttesebb a kiindulása, de az alaptémák valószínűleg fiatal szerelmesek számára is átélhetőek. Az utolsó csók középpontjában Michael és Jenna állnak, akik néhány évnyi járás után már a családalapításon gondolkodnak. Michaelnek úgy kellene éreznie, mint akinek minden összejött, amire csak vágyhat, valamiért mégis megijed. Félteni kezdi a fiatalságát, ami a családalapítással örökre véget ér, valószínűleg ezért bonyolódik viszonyba Kimmel, a csábító főiskolás lánnyal. A hosszú távú kapcsolatok legjellemzőbb buktatóit remekül ábrázolja a film, olyan jeleneteket mutat be, amik a legtöbb romantikus komédiából kimaradnak, a befejezés pedig számos kérdést vet fel az emberben.

45194_65

 

Öt szomorú film a szerelemről
Te melyik filmet szereted a legjobban ezek közül?

Foto: globomedia.es, http://static.origos.hu/, http://rewrite.origos.hu/, mafab.hu, http://www.hbo.hu/

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta