A pletyka ereje

Rovat

Megosztás

A pletyka fontos –  összekovácsolja az emberi közösségeket, a kijelöli a határokat, elítélendő és elfogadható jelenségeket körvonalaz. De mi az, amit a pletyka valójában okozhat, ha kikerül az ellenőrzés alól?

A pletyka miatt elköltöztem a városomból

“16 éves voltam, és egy kisvárosban éltem a családommal. Összejöttem egy sráccal, akinek volt egy elég nagy, főleg fiúkból álló társasága. Fiatalok voltunk még, a csókolózáson kívül nem nagyon történt köztünk semmi. Aztán volt egy buli, ahol a barátom egyik haverja elkezdett nyomulni. Kicsit ittunk már, én röhögcséltem azon, hogy próbálkozik, de nem érdekelt. Elindultam a mosdóba, és a srác utánam jött – nekiszorított a falnak, és megcsókolt. Ellöktem magamtól, és nevettünk is egyet, megértette, hogy ez tiszta gáz. De valaki meglátott minket. Másnap reggel ugyanis jött a szakító sms a barátomtól. Aztán a suliban már csak azt hallottam, hogy a hátam mögött k….nak, ilyen meg olyan rosszéletűnek neveznek. Nem értettem, hogy ez most amiatt a csók miatt van?! Mikor legközelebb elmentünk a barátnőimmel bulizni, két fiú is odajött hozzám, hogy azt hallották, hogy a bulikban mindenre kapható vagyok, szóval ők benne lennének… Sírva mentem haza. És a pletyka csak folytatódott, már nem tudtam követni, hogy hol volt az eleje, a vége, lesz-e vége egyáltalán? Nem bírtam sokáig. A szüleim elküldtek egy másik városba, egy másik iskolába. Azóta is nehezemre esik az ismerkedés.” Bianka, 19

tumblr_nh93o7kagd1u6fmp0o1_500_0

A pletyka hozott össze a barátommal

“Gimi elsőben még mindenki olyan kis béna. Én is az voltam. Baromira tetszett egy fiú, de lövésem nem volt, hogyan, mit kéne csinálnom. Együtt jártunk úszni, mindig mosolyogtunk egymásra, de bénáztunk, na. Az egyik edzés után már csak én voltam a lányöltözőben, és egyszer csak tök sötét lett. Tisztára bepánikoltam, kibotorkáltam, és elkezdtem kiabálni. Valaki válaszolt – nem lettem nyugodtabb, ugyanis Dávid volt az, én meg úgy viselkedtem, mint egy pisis. Lényeg a lényeg, kézen fogva elkezdtünk kifelé haladni, aztán felkapcsolódtak a lámpák – a portás bácsi ott állt előttünk, az egyik úszótársunkkal. Nevettünk, és szépen mindenki hazament. Eltelt egy kis idő, majd elkezdtem olyanokat hallani, hogy mi Dáviddal a medencében szoktunk romantikázni az edzések után… És hogy kifejezetten szeretjük, ha áramszünet van, sőt, mi szoktuk előidézni, hogy még izgalmasabb legyen! Marhára röhögtem, mert addig nem tudtam, hogy értenék a biztosítékokhoz. Aztán ez a vicces pletyka addig fajult, hogy Dávid rám írt: ha már úgyis randizunk a vízben, nem próbálnánk ki szárazon is? És kipróbáltuk.” Petra, 20

tumblr_ls32zdmhPF1r1ee8uo1_500

 

A pletyka ereje
Neked okozott már gondot a pletyka?

Kép: http://www.pride.com/sites/pride.com/files/tumblr_nh93o7kagd1u6fmp0o1_500_0.gif, http://o.aolcdn.com/hss/storage/midas/33d3a114e369e418510e5aab121ff970/200407010/tumblr_ls32zdmhPF1r1ee8uo1_500.gif, http://www.rsbport.com/wp-content/uploads/2014/11/Gossip.jpg

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta