Régi-új szerepben próbálták ki magukat a Középsuli szereplői

Rovat

Megosztás

Május 16-án debütál Bebe legújabb számának videoklipje, melyben a Középsuli sorozat szereplői is helyet kaptak. A premierre készülve a klip készítőjével, Kámán Alberttel beszélgettünk, aki számos hazai és külföldi előadónak készít rendszeresen zenei videókat.

Mint azt tudjuk, a klipben a Középsuli szereplői is helyet kaptak, hogyan jött az ötlet, hogy Bebe zenéjét összekössétek a sorozattal?

Az egész ötlet onnan jött, hogy Bebe a Magyar Afrika Társaság egyik nagykövete, aki pedig hosszabb ideje figyelmes követője a sorozatnak, az tudja, hogy a Középsuli szoros együttműködésben van velük, nem egyszer volt már példa arra, hogy közös jótékonysági projektekben vett részt a két szervezet.

Hogyan érezték magukat a szereplők, könnyen bele tudtak helyezkedni a szerepekbe?

Az első koncepciónk az volt, hogy egy teljesen különálló történetet fogunk leforgatni a sorozat szereplőivel, de később ezt elvetettük, így mindenki a sorozatbeli karakterét alakítja, úgyhogy, igen, elég könnyen, hiszen magukat, vagy legalábbis azt a személyt kellett visszaadniuk, akit már évek óta alakítanak.

Miről szól a klip?

Nem szerettük volna túlbonyolítani, így tulajdonképpen nincsen összefüggő történet, inkább apró egymást követő jelenetekben mutatjuk be a Középsuli szereplőket, és az ő főbb jellemvonásaikat. Nem a történeten van a hangsúly, az egésznek a báját inkább az adja, hogy azokat a szereplőket, akiket a sorozatban már ötvennél is több részen keresztül néznek az emberek, doku-reality stílusban most láthatják technikailag profibb, filmesebb kivitelezésben is.

Milyen nehézségekkel kellett megküzdenetek a klipforgatás során?

Nagyon simán és rendben zajlott a forgatás, az egyetlen megemlíthető nehézség, hogy Paola aznap dolgozott, és elég későn tudott a forgatásra érni, emiatt az egész elhúzódott, Nagyon későn végeztünk, és Paolának mindössze csak egy jelenete lett, pedig őt szerettük volna főszereplőnek, hiszen a sorozatban vele randizik Bebe. Így picit összekötöttük volna a cselekményt, de végül nem tudtuk összeegyeztetni a dolgokat, és emiatt ez meghiúsult.

Terveztek még hasonló projekteket a jövőre nézve?

Én nagyon sajnáltam, hogy nem tudott több szereplő részt venni a forgatáson. Személy szerint nagyon örülnék, ha legközelebb készíthetnénk egy olyan videoklipet, ami egy tényleges Középsuli-himnusz lenne, és abban az összes sorozatbeli karakter felbukkanna. Remélem, idővel sikerül azt is összehoznunk!

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta