Rejtélyek, melyeket máig sem sikerült megoldani!

Rovat

Megosztás

Vannak olyan rejtélyek, amikre még ma sincs igazán elfogadható magyarázat. Egyes esetek az emberiség nagy kérdései közé tartoznak és mindig itt is maradnak, valamire azonban van elfogadható, de közel sem biztos válasz.

 

1941-ben történt az eset, hogy a South Fork híd újranyitási ünnepségén egy furcsa ember jelent meg a tömegben. Az eseményről kép is készült. Az figyelhető meg, hogy a ruházata egyáltalán nem felel meg a korra jellemző öltözködésre, valamint a kiegészítői sem a mai világhoz kapcsolódnak. Egyesek időutazónak tartják a fiatalembert, de elfogadható válasszal még senki nem állt elő.

Strasburgban 1518-ban egy táncoló embert vettek észre. A táncot képtelen volt abbahagyni. Pár nappal később több másik táncoló ember is megjelent, majd pár hónappal később a táncoló emberek száma elérte a több száz főt. Nem tudtak leállni a táncolással és több, mint 400-an haltak meg végkimerülésben vagy szívmegállásban. Egyes elméletek szerint valamiféle fertőzés okozta ezt a reakciót, de nem találták meg a pontos okát.

Jean Hilliard 1980. december 20-án hazafele tartott, mikor lerobbant a kocsija és úgy döntött, hogy gyalog folytatja útját. 6 órával később találták meg teljesen megfagyva. Az orvosok halottnak nyilvánították, de legnagyobb megdöbbenésükre a kiolvadás után életre kelt.

1921-ben egy magányos hajóra találtak rá. A furcsaság az egészben, hogy nem volt rajta legénység. Az asztalok meg voltak terítve, az étel a konyhában gőzölgött, minden olyan volt, mintha éppen ebédidő lett volna. Csak egy ember se volt a hajón.Pár elmélet szerint egy vihar ragadta el a hajó legénységét, de érdekes módon semmiben sem tett kárt.

Rejtélyek, melyeket máig sem sikerült megoldani!
Te már éltél át valamilyen rejtélyes dolgot?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta