Repülj kicsi madár – Váray László debütáló klipje egy „hol nem volt” helyszínen

Rovat

Megosztás

Váray László dalszerző-énekest a Colombre Bandből és a Belvárosi Betyárokból már ismerhetjük, most azonban megjelent első hivatalos szólóklipje, a Kicsi madár is.

Váray László karrierje gitárosként indult, 14 év szólógitáros, zeneszerző poszt után alakította meg első saját zenekarát, a Colombre Bandet, ahol énekesként és szövegíróként is bemutatkozott. Dalszövegei mélysége és csípős humora kiemelte a zenekart az underground vonalból, ez 2015-ben útjára indult A.K.U.S.Z.T.I.K.  S.T.A.N.D.  U.P. című szólóműsorának is meghatározó eleme.

Most pedig elérkezett az idő, hogy be is mutassa szólóprojektje első dalát, melynek címe Kicsi madár.

Ez a dal olyan, mint egy jó barát – lehet rá számítani, bátorít, ha arra van szükség, vagy ha épp jól jönne egy 5 akkordos mantra

– meséli Laci.

Kicsi madár

https://www.youtube.com/watch?v=wzeDxOJ9_v8&feature=youtu.be

 

A klipet állandó rendezőtársa, Cseh Róbert készítette, míg operatőrként Keszei László jegyzi a videót. A klip érdekessége, hogy a tó, amelynél forgatták, abban a mesés formában, ahogy augusztus végén megörökítették már nem is létezik:

„2017 őszén, a magyar-szlovák határszakaszon a belvíz elöntött egy erdős részt és kialakult egy olyan tó, ami már a forgatás másnapján teljesen más arcát mutatta, azóta talán nincs is már meg. Ez egy egyszer volt, hol nem volt helyszín”.

Laci hazai fellépései mellett idén már kanadai, franciaországi és erdélyi magyar közösségeknek is bemutatta dalait. A Kicsi madarat pedig hamarosan új szerzemények is követik.

Közelgő koncertek:
November 25. GYŐR, LIMA PUB / vendég: Szabó Tamás – szájharmonika
November 29. BÉCS, Budapest Bistro / közreműködik: Almann Gergő – billentyűk

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta