Reszkess! – Ezek a világ leghátborzongatóbb helyei

Rovat

Megosztás

A most következő képeket nézve nehéz elhinni, hogy ezek nem valamiféle kulisszák, hanem valóban létező helyek – annyira rémisztőek.

A litván Keresztek hegye (lásd fent) egy katolikus zarándokhely, amely eredetileg egy középkori földvár maradványa Siauliait közelében. Ha valaki itt felállít egy keresztet, akkor imája biztosan meghallgattatik. A szovjet időkben a hatóságok megpróbálták felszámolni a helyet. Viszont már röviddel a rendszerváltás után is több mint 60.000 keresztet számoltak meg a hegyen- írja a globoport.hu. 

Luková_kostel_Má_mysl_005-1024x768

A csehországi Luková Szent György templomát 1968-ban hagyták el a hívek. Rossz előjelnek tartották ugyanis, amikor éppen egy temetés közben szakadt be a teteje. Hogy az üres templom még rémisztőbb legyen, Jakub Hadrava művész csuklyás szellembábokkal rakta tele a padokat.

sziget-1024x634

Piszkos, csonka babákkal van tele a Babák szigete. A Mexikóváros közelében fekvő mesterséges sziget gondnoka Don Julian Santana Barrera volt sok-sok évvel ezelőtt. Egyszer egy bajba jutott kislányra lett figyelmes, de már nem tudott rajta segíteni. Majd később, amikor a csatornában egy lebegő babára bukkant, feltételezte, hogy a kislányé volt. Az ő tiszteletére felakasztotta egy fára, majd újabb és újabb babákat hordott a szigetre egészen 2001-es haláláig.

Suicide_Forest-1024x683

A Fudzsi-hegy közelében található Aokigahara nem hivatalos neve: öngyilkosok erdeje. A San Franciscó-i Golden Gate után ez a világ második legnépszerűbb helye az öngyilkosok körében. Például csak 2002-ben 78 holttestet találtak itt. Emiatt japán és angol feliratok sokasága int a jobb belátásra és még segélyhívó telefonszámot is adnak. A legenda szerint egyébként sötét démonok lakják az erdőt.

kórház-1024x667

Beelitz Heilstatten épületegyüttesét katonai kórházként használták a németek az I. és a II. világháborúban. Még Adolf Hitlert is ápolták itt 1916-ban. A II. világháború végével a szovjetek fennhatósága alá került és hosszú ideig ez volt a Szovjetunió legnagyobb külföldi kórháza. Az összesen 60 épületből álló komplexum ma üresen és elhagyatottan vonzza a borzongásra vágyó kíváncsiskodókat.

Forrás: adme.ru

Képek: Wikipedia, Wikimedia Commons, Flickr, thisismyhorror

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta