Ezt nézed:  / Suli / A retró újra hódít!

A retró újra hódít!

A régi irányzatok olykor újból megjelennek. Így van ez a retróval is. Bizonyos körökben újra divatba jött.

A 60-70-80-as évek trendjei tulajdonképpen ide tartoznak. Ezekből a korszakokból rengeget írásos, valamint képi- és hanganyag maradt ránk. Szüleink emlékezetében még élénken élnek ezek a korszakok, valamint az ehhez kapcsolódó irányzatok.

Hogy miért is ütötte fel újból a fejét, arra egyszerű a válasz. Mindig is voltak olyanok, akik az elmúlt korokat részesítették előnyben. Furcsa, de leginkább olyanok hódolnak neki és fedezik fel újra, akik egyáltalán nem éltek benne. Egyszerűen csak közel áll hozzájuk, illetve az akkori stílus jellemző rájuk is.

 

Ez nem csupán az öltözködésben nyilvánulhat meg. A zenei ízlés terén szintén sok klasszikusnak számító darab is előkerül, valamint a régi eszközök is újra megjelennek. Bizonyára még ti is emlékeztek a diavetítőkre, ez persze kiegészül régi szalagos filmekkel, valamint filmvetítőkkel. A gyűjtőknek nagyon sokat jelent egy-egy otthoni filmvetítés.

A számítógépes játékok terén is megjelent pár darab, ami kifejezetten a régi korszakot idézi fel. Pár éve hódított a Bioshock széria, ami ugyan inkább steampunk volt, de tulajdonképpen a retró korszakból építkezett, illetve ezt igyekezett megfogni.

Nagyon sok filmklub is létezik, ahol inkább a régebbi filmeket részesítik előnyben, valamint olyanokat vesznek elő újra, amiket már régen elfelejtettek. Divatban és öltözködésben ugyanúgy megtalálható az irány minden nagyobb cég esetében. Kínálat gyanánt ugyan csak néhány darabra, vagy típusra koncentrálnak, de a kezdeményezés abszolút pozitív.

A jövőben valószínűleg megmarad annak, ami most jelenleg is. Van néhány gyűjtő és elkötelezett a régi korszakok iránt , de ez csak egy kisebb rétegre igaz. A régi korszakok szerelmesei megtalálhatják benne magukat és számtalan lehetőség kínálkozik ma is, hogy nosztalgiával éljenek a jelenben.

A retró újra hódít!
Szereted a régi korszakok stílusát?