Sok pénzt hozó ötletek: mi az a Fintech?

Rovat

Megosztás

Több mint másfél millió forintos összdíjazásban részesültek a legjobb ötleteket bemutató
diákok az OTP Business által meghirdetett ÜzletRace Hallgatói Pályázatot lezáró döntőn. Két
kategóriában nyújthatták be ötleteiket a diákok: Fintech területen a bankok lehetőségeit
feltérképező „Fejlesztő”, valamint a márkát erősítő CSR-témájú „Reklámguru” kategóriában.
Először is: mi az a fintech?

„A verseny keretében olyan új, formabontó ötletek kaphattak teret, amelyek túlmutatnak a hagyományos banki megoldásokon, újszerűségükkel nagyban hozzájárulhatnak a megváltozott ügyféligények teljesítéséhez. A pályázattal legfőbb célunk az volt, hogy felkutassuk és támogassuk azokat az ifjú tehetségeket, akik érdeklődnek a szektor iránt, értik a bankvilág működését, ismerik az ágazat kihívásait. A fiatal tehetségek új látásmodú javaslataikkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy mielőbb válaszokat, megoldásokat adjunk ezekre a kihívásokra” –

mondja Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója. Ez volna a fintech lényege.
Tizenkilenc egyetemről érkeztek ötletek, két kategóriában hat díjat valamint egy közönségdíjat
osztottak ki. 2017. április 26. Az április 12-ei döntővel lezárult az első OTP Business ÜzletRace Hallgatói
Pályázat, amelynek keretében fiatal tehetségek mutathatták be újszerű és innovatív ötleteiket. A
verseny nem titkolt célja az volt, hogy az új ötletek hozzájáruljanak a bankszektor
megújulásához. Az 1.650.000 forintos összedíjazású pályázaton 19 egyetemről érkeztek pályázatok. Az első,
online forduló után a döntőben kategóriánként 5-5 csapat mutathatta be szóban is ötletét az
OTP Business szakmai zsűrije előtt. A zsűri 6 pályamunkát díjazott, valamint a rendezvényen egy
közönségdíjat is kiosztottak. Mindkét kategóriában az első helyezett pályázat 350.000, a második
250.000, a harmadik pedig 150.000 forintos díjazásban részesült. A Facebook közönségszavazás
különdíjasa 150.000 forintot kapott.
A versenyzők két kategóriában mutathatták be ötleteiket: A Reklámguru esetében olyan
előremutató CSR-kampányterveket vártak a szervezők, amelyek társadalmi hasznosságukkal
egyszerre járulnak hozzá a közösségi problémák kezeléséhez, valamint a pénzintézet jó
hírnevének építéséhez. A Fejlesztő kategóriába pedig olyan fintech, vagyis pénzügyi technológiai
projektekkel lehetett nevezni, amelyek a digitalizáció korában felmerülő új kihívásokra keresnek
megoldásokat. „Az egyetemistákat aktívan foglalkoztatják a bankszektor kérdései, a pénzügyi innováció, a
digitális megoldások, és nem utolsó sorban a társadalmi felelősségvállalás. Ezt támasztja alá az
is, hogy 19 egyetemről érkeztek pályamunkák. A Fejlesztő kategóriában előremutató
technológiákat, az ügyfelek igényeit és mobileszközeit felhasználva hoztak ötleteket a
versenyzők, a Reklámguru kategória indulói pedig valóban átgondolt, és társadalmilag érzékeny
témákat felkaroló projektekkel indultak a megmérettetésen. Kiemelendő, hogy a legtöbb csapat
már előzetes piackutatással készült a versenyre, ez pedig már önmagában is jól mutatja a profi
hozzáállást – zárta gondolatait az OTP Business ügyvezető igazgatója.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta