Sosem találod ki, miért árulnak tigriskölyköket Vietnámban!

Rovat

Megosztás

Dr. Kiss Róbert Richard Világszám című rádiós műsorában Laoszról és Vietnámról mesélt, többek között arról is, hogy tigriskölyköket árulnak Vietnamban fagyasztott állapotban. „Gyógyító enyv” készül belőlük. Egy darabot 25 ezer forintnak megfelelő összegért vesztegetnek.

 

A múlt évben bukott le egy vietnami kereskedő, aki tigriskölyköket árult. Ez nem meglepő – legalábbis ezt írja a New York Times. A lap szerint az elmúlt évben Vietnamban volt a legtöbb illegális vadász, ők árulták a legtöbb biológiai „terméket”.

Azonban a legutóbbi eset sokakat igazán sokkolt: a kis tigriskölyköket állítólag lefagyasztották, hogy gyógyhatású enyvet készítsenek belőlük – számolt be a Daily Mail. Az enyvet a tigriskölyök húsából, csontjából, bőréből készítik, és úgy tartják, hogy erős gyógyító tulajdonsága van.

A kereskedőt a rendőrség letartóztatta. Kiderült, hogy a kölyköket Vietnam és Laosz határán vásárolta, és azt tervezte, hogy drágábban adja el őket, vevőt pedig a facebookon akart keresni.

„Kétségtelen, hogy a vadon élő tigrispopuláció erősen csökkent Vietnamban. Talán egy maroknyi túlélő maradt. Ezen kívül még jó pár bizonyíték van arra, hogy Vietnam, ahogy Kína is, tigriseket tenyészt fogságban olyan gyógyszerek készítése miatt, melyeknek semmilyen tudományos alapjuk nincsen” – mondta Dr. Pieter Kat tudós.

Vietnam híres az állatcsempész bandáiról is. Ebben a hónapban az indiai különleges erők az Interpollal közösen kezdték el a munkát, hogy leleplezzék az ilyen bűnszövetkezeteket Vietnamban.

Ha többet szeretnél hallani Vietnámról és Laoszról, hallgasd te is a Világszámot! Katt a linkre: http://inforadio.hu/magazin/vilagszam/

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta