Szabad-e a szoknya alatt fotózni?

Rovat

Megosztás

Georgia államban egyelőre még igen – háborog a Jezebel nevű feminista honlap az Egyesült Államokban. Amikor a törvényeket hozták, akkor még nem voltak okostelefonok és kandi kamerák.

Így egyelőre még a bíróságra van bízva: elítéli-e azt a fotóst, aki úgy fényképez a hölgy szoknyája alatt, hogy az nem is tud róla, és semmiképp sem járult volna hozzá? A Jezebel eseteket ismertet, amikor felmentette a bíróság a kissé túl kiváncsi fotóst.

Chriselle_Lim_grand_Park_Lovers_Friends_Blouse_Nordstrom_Leather_skirt.jpg_1-e1394186768150

Upskirting – így hívják a fotózásnak ezt az új, egyáltalán nem népszerűtlen ágát, mely nem vált ki egyértelmű lelkesedést a szebbik nemből. Ráadásul a törvény nemcsak Georgia államban késlekedik a büntetéssel, hanem Massachusetts államban is. Ott ugyanis csak a meztelen fotózás tiltott illetéktelen helyen – például egy uszodai kabinban.

A hölgyek persze nem hagyják annyiban és komolyan küzdenek a változásokért. Minthogy választási időszakot él át Amerika, ezért a közvélemény különösen fontos. Georgia állam meg is ígérte: hamarosan megszavaznak egy törvényt, az upskirting immár bűntény lesz- írja a Globoport.hu. 

T984MRy

De nem az idén. A helyi honatyák most pihennek vagy részt vesznek a választási kampányokban. Szavazásra ebben a fontos kérdésben csak később kerülhet sor. Még legalább fél év, míg bűncselekmény lesz az upskirting Georgia államban. Addig mindenki fotózhat a szoknya alatt, és csak akkor kerül bíróság elé, ha a hölgy ezt észreveszi. És a fotós akkor is vígan állíthatja: nem követtem el bűncselekményt, hiszen Georgia állam törvényei nem tiltják, hogy a nők szoknyája alá fotózzanak!…

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta