Szathmári István professzor 90 éves!

Rovat

Megosztás

Csipkerózsika 100 évig aludta bűbájos álmát és várt a megváltó csókra. 100 év nagy idő és azok, akik megközelítik ezt az életkort sem mondhatják el magukról, hogy nem aludta át az életét. Nem így Szathmári István nyelvészprofesszor.

A Magyar Nyelvtudományi Társaság alelnökének, az ELTE  nyelvészprofesszorának szakmai pályáját számos díj, könyv, elismerés és szakmai siker ( Bárczi-díj,  Révai emlékérem stb.) övezi. Tanítványai, kollégái mégsem csak a tudóst ünneplik, hanem a tanítót és a szenvedélyes nyelvművelőt is, aki az előadásokra mindig 10 perccel korábban érkezik és a zsebéből előhalászott boríték hátoldalára felfirkantott vázlatról tartja meg érdekfeszítő előadásait.

Szathmári Tanár Úr nemcsak emlékeket, de köszöntő beszédek kiapadhatatlan sorát is kapja. Az Ő kedvéért még az ELTE Tanácsterme is zsúfolásig megtelik. Beszéddel Ő maga is készült, az ünnepség meglepetés jellege ellenére ( 90 évesen már kevés dolog éri meglepetésként az embert), hiszen legújabb könyvét is bemutatta. 90 évesen nem rossz teljesítmény.

fotó

Szathmári István, az apródfrizurás, életerős öregúr még 90. születésnapján sem képes elszakadni szenvedélyétől a magyar nyelvtől, ahogy a tanítástól sem. 67 éve koptatja a katedrát, tölti a fejekbe a tudást, óráira percek alatt betelnek a helyek. Elmondása szerint nem bírja ki tanítás nélkül. És, hogy mi tesz valakit jó tanárrá?

“A tanításra születni kell. Veleszületett adottság, akarás és felkészültség az, ami hozzásegíti a tanítót, hogy tudást adjon át. Mint mindenben, ebben is meg kell látni a szépséget, másként nem működik.”

Isten éltesse Szathmári Tanár Úr!

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta