Sóhajtozik nagyokat a szerelemmel telt szív, miközben távolról kiszemeltjét lesi, szép termetében gyönyörködve. „Bár ide fordulna!” – sóhajtozik tovább, s szégyenlősen temeti tenyerébe pírral árulkodó arcát.
Ez a szerelem nem is lehetne plátóibb. A szép termet máshoz fordul oda, gyöngéd szavakat suttogva annak fülébe, de a padon ülő két ujja közül kisandítva leolvassa szájáról, mit rebeg. Pontosan azt, amit ő is hallani akart.
A reménytelen szerelem mindenkire lecsap, legyen épp áldozatának kiválasztottja egy amerikai rapzenész, a szomszéd, jegyben járó lány, vagy a jóképű tornatanár. S mily keserű az érzések viszonzatlansága! Mennyi könnyáztatta zsebkendő, mennyi a visszautasítástól lelkében felgyülemlett harag… Hiába dönti el ezredjére is, hogy többé nem foglalkozik vele, éjszaka róla álmodik, s másnap ugyanúgy követi minden lépését, mint annak előtte. Várva a csodára, hogy végre megforduljon.
Csodálni a számítógép képernyőjén át
A plátói szerelmek nem egyformák: van, amikor a kiszemelt jól ismeri a szomorú szerelmest, s az is megeshet, hogy a létezéséről sem tud. Ez utóbbi eset a jobbik: édes beteljesüléssel kecsegtet. De az első lépést megtenni nehéz: megkocogtatni a nagy Ő vállát, kikényszerítve vágyott pillantását. Fiúként pedig ez a legegyszerűbb út, egy ártatlan vagy humoros kérdés kíséretében. Lehetőleg ez ne a „Nagyon tetszel, járunk?” legyen. A lány fejvesztve fog menekülni (hacsaknem megigézte megnyerő kinézetével). Elsőként elegendő egy hátsó szándéktól mentes mondat, amivel egyelőre nem a szerelmet, hanem az ismeretséget alapozza meg. Ha a lány vevő a fiúra, úgyis lesz folytatás.
A reménytelenül szerelmes lány keze azonban meg van kötve. Agya vészesen kattog: „Megtegyem az első lépést, vagy várjak?” A sírig semmiképp se. Ha csekély esély van rá, hogy közel kerüljön a fiúhoz, lépnie kell. De úgy, mintha nem is ő, hanem az égiek segítő keze cselekedett volna helyette, a kiválasztott szeme elé terelve. Ezek az égiek a barátok, közös ismerősök, akik megszerveznek nekik egy véletlennek tűnő találkozást. Ha nincs ilyen, akkor léphet közbe az internet áldása, valamelyik közösségi oldal. Érthető, ha viszolyog ezeknek már a gondolatától is, de semmit sem veszíthet. Egy ezen keresztül elküldött, nem tolakodó üzenetet követően („Szia! Úgy tudom, az igazgató osztályába jársz, nem emlékszel, mikor van fogadóórája?) más témára terelődhet a beszélgetés. Ha a fiú is úgy akarja.
És ha nem akarja? Akkor a lány törli az üzenetet, mintha mi sem történt volna. Ő megtette, amit megkövetelt a haza, s ugyan ebben a pillanatban legyőzött félként úgy érzi, mindjárt rászakad a mennybolt, pár hét elteltével már meg lesz könnyebbülve: legalább ez is kiderült, ezentúl nem reménykedik feleslegesen. Pár hónap múlva pedig csak mosolyogni fog az egészen: nekem ez a nagyképű, csúnyácska fiú is tetszett?
„Ezer éve ismer, mégis levegőnek néz!”
A szép alak ezután magára hagyta kedvesét, egyéb fontos dolga akadt. Elsétált a padon ülő mellett, s fejével biccentett. Csóktól kipirosodott arca most közömbös volt, sőt, nem is közömbös, összeszűkített szemei haragról árulkodtak, ahogy felé tekintett. „Ez is mindig itt bámészkodik, kezd elegem lenni belőle”- zsörtölődött magában. A reménytelenül szerelmes pedig, olvasva gondolataiban is, nem tudta türtőztetni könnyeit.
Az égiekben bár megvan a jó szándék, ilyen messzire nem ér el a kezük. Mert ez a szép alak távolabb van a Kárpátok csúcsainál is, hiába állt tőle az imént két méterre. A lelkük csak nem ér össze. Felesleges minden próbálkozás: egy elejtett mosoly, udvarias bók, váratlan ajándék – ha a kiszemelt mást szeret, nem fogja, s nem is akarja ezeket észrevenni. Ami érthető is: ha a reménytelenül szerelmest próbálná más meghódítani, s nem értene a szép szóból („Részemről nem.”), az ő szemei is villámokat szórnának. Kevésbé lobbanékony természet esetén pedig azt tanácsolná rajongójának, nézzen más után. Az viszont eszébe sem jutna, hogy ezt a tanácsot maga is megfogadja. Butaság lenne hamis érzelmeket hazudva más karjaiba rohanni, viszont ha a kiszemelten kívül másra is rápillant, azzal nem árt senkinek, legfőképpen magának.
Persze akadnak csodák: a nagy Ő szakít párjával, s évek múltán megakad a szeme rajta. Azon, aki mellett eddig mindig szó nélkül, csupán egy fejbiccentéssel haladt el. De ilyen csodákra legfőképp a brazil szappanoperákban vagy a hollywoodi vígjátékokban találni példát. Az élet által írt forgatókönyv nem ilyen kiszámítható. Ha ez be is következne, talán már ő suttogna szerelmes szavakat más fülébe.
Te padon ülő, sóhajtozó plátói szerelmes! Állj fel, és indulj a magad útjára, elengedve a szép alak gondolatát. A világon annyi minden létezik, mely megismerésre vár. Hogy nem is olyan könnyű a továbblépés? Természetesen. Ez esetben megszülethet a magyar irodalom újabb nagy alkotása Csokonai reménytelensége után.
Szerző: Fekete Fanni
(Fotók:Weheartit, huffingtonpost)
