Ezt nézed:  / Hírek / Pszicho, szex / Szexuális zaklatások – mi is az a #metoo?

Szexuális zaklatások – mi is az a #metoo?

Pár hete egy világ méretű kampány indult el azzal a kezdeményezéssel, hogy felhívják a figyelmet a szexuális bűnözőkre, valamint arra a problémára, hogy mennyi bántalmazott gyerek és nő van, akik nem merik bevallani, hogy mi történt velük.

A #metoo kampány a közösségi oldalakon terjed igazán. Az áldozatul esett nők számolnak be arról, hogy mi történt velük és miként élték ezt meg. Megdöbbentő, hogy a legtöbb áldozat egészen fiatal. Valaki még a 10. életévét sem töltötte be és már akkor szexuálisan bántalmazták.

A legtöbb eset nem derült ki sose, hiszen nem mernek róla beszélni. Magukat szégyellik, mert ez történt velük, valójában pedig ők voltak az áldozatok. Név nélkül kerül fel majdnem minden poszt, hiszen még több év eltelte után sem mernek az emberek szembenézni érzéseikkel vagy félnek zaklatójuk bosszújától.

 

Íme, néhány történet ezek közül:

 

Nem ‘csak’ szexuális zaklatás, hanem nemi erőszak áldozata is vagyok.
A részletekbe nem mennék bele, mert nem ez a mondandóm lényege. Csak nagyon röviden a konkrét esetről: 20 éves voltam. Egy nálam 30 évvel idősebb, köztiszteletben álló férfi tette. Apukám barátja volt, majdnem születésem óta ismert. Én mindig is úgy tekintettem rá, mintha a második apám lenne. Ő korábban sosem tett illetlen megjegyzést, sosem tapogatott, sosem vettem észre, hogy ‘úgy’ nézne rám. Számtalanszor voltunk kettesben, megbíztam benne.
Aztán egyszer a szüleimnél vendégeskedett, ők épp nem voltak otthon. Az egyik pillanatban még az egyetemről beszélgettünk, a következőben pedig letépte a ruhámat, leszorított a földre és megerőszakolt. Nem szálltam szembe vele, nem védekeztem, nem harcoltam, egyszerűen hagytam hogy megtegye, reméltem hogy így kevesebb sérüléssel megúszom. Egy darabig kiabáltam ugyan segítségért, de minden kiáltás után megszorította a nyakam, féltem, hát csöndben maradtam inkább.
Hogy fájt-e? Érdekes módon a fizikai fájdalomra nem emlékszem, pedig biztosan volt az is. Csak az üresség, kiszolgáltatottság, félelem, becsapottság, szégyen, megalázottság érzése maradt meg bennem.

De ahogy korábban említettem, nem ez a mondandóm lényege. Hanem az, ami utána jött. Majdnem ugyanannyira megviselt, ha nem jobban, mint az erőszak maga.
Nagyjából egy hétig tartott, mire beszélni mertem a történtekről. Először a szüleimnek. Ők nem hittek nekem, és ez egy életre tönkretette a velük való kapcsolatomat.
Aztán a barátaim biztatására feljelentést tettem a rendőrségen. Kihallgatás kihallgatás után, emlékszem mennyire szégyelltem magam, úgy bántak velem, mintha én lennék a bűnös. Két rendőr vitt járőrkocsival a rendelőintézetbe, kiszálltunk és közrefogtak, úgy kísértek be a nőgyógyászhoz, mint egy bűnözőt.
Később újra beidéztek a kapitányságra és minden előzetes figyelmeztetés nélkül szembesítettek az elkövetővel. A szemébe kellett néznem és részletesen, aprólékosan ismét elmondanom, mit tett velem. Szinte megbénultam a félelemtől, ő hidegen és szenvtelenül meredt rám végig. A mai napig álmodom néha arról a tekintetről.
Igazságügyi pszichológus szakértőhöz küldtek, aki megállapította hogy igazat mondok, de ez kevés volt ahhoz, hogy bizonyítékként fel tudják használni a perben.
Tehát semmilyen közvetlen bizonyítékom nem volt, csak az én szavam az elkövetőével szemben.
A tárgyaláson aztán ízekre szedtek, beidézték a barátaimat, akiket a fülem hallatára a szexuális életem legapróbb részleteiről, az öltözködési stílusomról, a szexuális partnereim számáról faggattak. Tőlem azt kérdezték, nem érzem-e úgy, hogy valamivel kiprovokáltam a történteket. Kétszer is elájultam a tárgyalóteremben.

Végül a vádakat bizonyíték hiányában ejtették. Az elkövető azóta is köztiszteletben álló, megbecsült ember a városban.
A helyi lapok írtak az ügyről, persze nevek nélkül, de kisváros lévén mindenki tudta, hogy kik a történet szereplői. Az eset után még hónapokig kaptam a gyűlölködő üzeneteket ismeretlen telefonszámokról és email címekről, a lesajnáló, felháborodott vagy ítélkező tekinteteket pedig a mai napig is kapom, ha nagy ritkán a szülővárosomban járok.

 

—————————————————————————————————–

 

Látván a sok #metoo-s posztot, erôt vettem magamom, hogy leírjam az én történetem.
Megismerkedtem egy fiúval, én akkor voltam 15-17 éves, a fiú pedig 19-30, talán. Szerelmes lettem, ő volt az első. Anyukámék tiltottak tőle. Egy ideig minden szép és jó volt. Az első pofonra nem emlékszem…sőt, rengeteg verés kiesett. Nem dolgozott, mire észbekaptam, már ruháim is ott voltak nála… Abba kellett hagynom a sulit, mondván, biztos pasizni járok oda.
Hetente egyszer mehettem haza (a családom kb. 10 percre laktak, sétálva).
De persze, megszabta: egy vagy két órat lehetek a saját családommal. Egyre többet kaptam, megalázott, akárhol voktunk, akárki volt ott. Utcán megvert…kiszámíthatatlan volt… Akkor volt nyugodtabb, illetve akkor nem bántott, ha éppen be volt füvezve.
Mindig mondta, hogy szedjem össze a cuccaimat, és menjek haza. Mikor már indultam volna, azt mondta, kilépek az ajtón, megöl…Így hát, mivel féltem tőle, maradnom kellett!!
Tavaly decemberben egy szép napon elhatároztam, véget fogok ennek vetni, mert muszáj. Szépen vittem haza ruháimat…mindig azt mondtam, hogy “mosni” viszem haza! Ő elkísért, hogy megbeszéljük a másnapi találkozást. Ekkor én hazajöttem és letiltottam, számot változtattam, véletlen se tudjon kapcsolatbalêpni velem…
Elkezdtem dolgozni, úgy ereztem, helyén lesz az eletem…nem teljesen így lett.
Egyszer véletlenül összetaláloztunk a buszmegállóban, szokásos módon mondta a szépeket: megváltozik, szeret, stb… Naív voltam, aztán kis idő elteltével elkezdtünk találkozgatni ismét…ahogy összejöttem újra vele.
Az első héten minden kezdődött előröl…telefonszéttörés; nem akartam vele szexelni, erőszakoskodott, másnap már nem engedett haza…bezárt. Munkahelyemnek lőttek azonnal. Másnap reggel anyáék kerestek már.
Aznap megtettem a feljelentést ellenne.
Nagyon nehéz volt újra beilleszkedni a családba…Lámpával aludtam eleinte minden éjszaka, illetve valamelyik testvéremmel, aztán egyedül a saját szobámban. Sokszor álmomban is ütött-vert…szóval, alvászavaraim kezdődtek.
…Egy éve semmit nem tudok róla, hála az Istennek, de olyan érzésem van néha, mintha házunk elől figyelne. Pánikrohamaim lettek. Tanultam belőle rengeteget, önbizalmam nulla.
Igazából mai napig félek tole. A fiúkban meg nem tudok megbízni! Az biztos, lelkileg nagyon megvisel, mai napig, a jövőmet pedig megpecsételte rendesen!!

Az ilyen posztokból rengeteg van. Nagyon sok nő átélt ehhez hasonlókat és ma is történnek ilyenek. A kampány lényege, hogy felhívjuk erre a figyelmet és minél több emberhez eljusson, hogy komolyan kell venni a bántalmazásokat és a szeszuális erőszakot.

Szekszuális zaklatások - mi is az a meetoo?
Ismersz olyat, akit már bántalmaztak?