Ezt nézed:  / Zene

Zene

  • Zenei kavalkád a köztereken

    Zenei kavalkád a köztereken

    Ismét az örömzene hangjai szövik keresztbe-kasul Veszprém utcáit, tereit, udvarait: július 20-án indul a várostól már elválaszthatatlan OTP Bank Utcazene Fesztivál hazai és külföldi zenészek tucatjaival a különböző színpadokon.  Július 20. és 23. között ismét színes zenei kavalkád várható Veszprém utcáin, hiszen több színpad és még több járdaszegély, padka ad otthont az OTP Bank Veszprémi

    Olvasd tovább
  • Megjelentek a Cseh Tamás Program jövő évadára szóló első pályázatok

    Megjelentek a Cseh Tamás Program jövő évadára szóló első pályázatok

    Ősszel indul az NKA Cseh Tamás Program harmadik évada, mely során a Nemzeti Kulturális Alap 625 millió forinttal támogatja a hazai könnyűzenét. Már megjelentek az első pályázatok a karrierjük elején álló illetve külföldi turnéra készülő zenekaroknak, valamint fővároson kívüli és határon túli kluboknak. Leadási határidő: augusztus 1. illetve augusztus 31. A Cseh Tamás Program megvalósításáért

    Olvasd tovább
  • Egy szerethető fesztivál a Balaton partján: ma kezdődik Babel Sound Balatonbogláron

    Egy szerethető fesztivál a Balaton partján: ma kezdődik Babel Sound Balatonbogláron

    A nemzetközi kulturális színtér izgalmas szereplőit sorakoztatja fel Balatonbogláron a Babel Sound július 19-24. között. A zene határokon átívelő változatosságát egy nagy, színes csokorban bemutató fesztivál – túllépve a műfaj határain –, a tánc és a színház varázslatos világát is megidézi a Babel Sound/Kultkikötő színpadán, hat napon át… Emellett a fesztiválozók együtt muzsikálhatnak a zenészekkel, táncolhatnak,

    Olvasd tovább
  • Lóci Játszik a Veszprémi Utcazene Fesztiválon is

    Lóci Játszik a Veszprémi Utcazene Fesztiválon is

    Első látásra az Utcazene Fesztivál nem több mint egy a nagy nyári fesztiválok sorában, hisz mint mindenhol, itt is vannak színpadok, van rock and roll, van sör, vannak lányok és fiúk, és van vidámság. Első látásra olyan, mint a többi. Első látásra… A fesztivál idejére felállított három nagy és négy kisebb színpad együtt azonban egy

    Olvasd tovább
  • 2017-ben újra Eurosonic: már lehet jelentkezni!

    2017-ben újra Eurosonic: már lehet jelentkezni!

    2017 elején rendezik meg a 31. Eurosonic Noorderslag fesztivált, a szervezők pedig már nagy erőkkel keresik azokat a zenekarokat, akik a január 11-14. között megrendezendő eseményen zenélni fognak. Akik az olyan zenekarok, mint az Ocho Macho, a Middlemist Red vagy az Ivan & the Parazol nyomdokaiba szeretnének lépni, jelentkezzenek: szeptember 1-ig megtehetik! Jelentkezni a Eurosonic hivatalos oldalán

    Olvasd tovább
  • Benji kliprendezője szerint a srác nem akar fellengző sztár lenni!

    Benji kliprendezője szerint a srác nem akar fellengző sztár lenni!

    2016. július 12. /kedd/ A héten debütált  Benji, a 2014-es X-faktor legjobb férfi előadójának új videoklipje, a Filteres Álmok. Egy tegnapi videóban a fiatal srácot kérdezte Bende klipjéről, ezúttal pedig a klip rendezőjével, Kámán Alberttel beszélgettünk, aki több hazai ismert előadó videoklipjét is jegyzi. Diplomája megszerzése után Amerikában folytatta tanulmányait a washingtoni LADO Nemzetközi Egyetemen, ezt követően

    Olvasd tovább
  • Interjú a BuSKAnjo zenekar énekesnőjével

    Interjú a BuSKAnjo zenekar énekesnőjével

    A Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra örömteli lelkesedéssel vegyíti a jazz, a reggae, a funk és a latin zene stíluselemeit a SKA zene sodró lendületével. A Zene Ünnepén jártunk júniusban, ahol egy interjút készítettünk a zenekar énekesnőjével, Wéber Zsófiával.  A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

    Olvasd tovább
  • Roby Lakatos a 25. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon!

    Roby Lakatos a 25. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon!

    Július 21-én a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin egykori felfedezettje lép fel a Vajdahunyadvára reneszánsz udvarában. Roby Lakatos ezúttal a hazai közönségnek is bemutatja a zene határtalanságát… Roby Lakatos nevét mára a világ minden szegletében jól ismerik. A magyar cigányzene, a klasszikus, a jazz muzsika, a világzene egyedi hangzású, formabontó, különleges hangulatot teremtő virtuóza, akinek műfajteremtő

    Olvasd tovább
  • Augusztus 18 | A Kolorcity Festiválon lép fel a The Immigrants

    Augusztus 18 | A Kolorcity Festiválon lép fel a The Immigrants

    A pécsi gyökerekkel rendelkező The Immigrants zenekar márciusban jelentette meg legújabb lemezét, az I Need Help-et, és az év első felében egy 46 napos nemzetközi turnén is részt vettek a csapat tagjai. Augusztus 18-án pedig itthon, Kazincbarcikán lép fel a banda a IV. Kolorcity Festiválon, a Csónakázó tó nagyszínpadán. Belépőjegy: elővételben 1500 forint, a koncert

    Olvasd tovább
  • Benji klippremier: Filteres álmok (feat. Bende)

    Benji klippremier: Filteres álmok (feat. Bende)

    Benji nekünk nyilatkozik először a Filteres álmok című videoklipjének megjelenését követően. Bende nemcsak a dalról és a forgatásról, de a továbbtanulásról is kérdezte a fiatal srácot, aki 2014-ben robbant be a zenei világba, amikor harmadik helyezéssel zárt az X-Faktorban. A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

    Olvasd tovább
  • Debrecen nem ismert helyszíneit mutatja be a Nyilas Reni & Ők klipje

    Debrecen nem ismert helyszíneit mutatja be a Nyilas Reni & Ők klipje

    A magyar nyelven írt dalokat éneklő Nyilas Reni annak idején még csak egy gitárral kezében, egymagában állt színpadra. 2012-ben bandázott össze néhány debreceni zenésztársával, akiket a zenekar neve csak “Ők-ként” emleget. Friss, változatos, őszinte és fülbemászó dalaik hol vidámak, hol  melankolikusak; történeteket, hangulatokat mesélnek a hétköznapokról, de leginkább  állítanak valamit a valóságról. Zenekarként játszottak már

    Olvasd tovább
  • Apák a Balaton Soundon

    Apák a Balaton Soundon

    Milyen dalok okoznak instant boldogságot a buli közepén? És hogyan született LotfiBegi legújabb száma? Az ezerrel pörgő Balaton Soundon a JANA stégnél elkaptuk LotfiBegit és Náksi Attilát, akik többek között életük legboldogabb pillanatáról is meséltek. „A boldogság az a zene és család egyensúlya együtt számomra. Nekem nagyon fontos mind a kettő, és ha ez mind

    Olvasd tovább
  • A Cseh Tamás Program támogatottjai is fellépnek az EFOTT-on!

    A Cseh Tamás Program támogatottjai is fellépnek az EFOTT-on!

    A Nemezeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatott zenekarai is fellépőhelyet kaptak az  Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, az EFOTT-on. Az idei EFOTT-himnusz megvalósításán pedig többek között a Margaret Island támogatott zenekar is munkálkodott. A Feszt szerelem alapjainak megalkotásán Lábas Viki EFOTT-os tapasztalatai is nagyban hozzátettek a pozitív végeredményhez. A július 12-17. között megrendezendő fesztivál

    Olvasd tovább
  • Hősök és szerelmesek – utolsó üzenet a VOLT-ról

    Hősök és szerelmesek – utolsó üzenet a VOLT-ról

    Kik a hősök A legnagyobb hős című sláger énekesnője szerint? És mi a szerelem a Margaret Island tagjai számára? A Telekom VOLT Fesztivál zárónapján a JANA Színpad fellépői, a Margaret Island triója és Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője állt kameránk elé.   „A boldogság az, amikor egyensúly van az életben és harmónia. Nekem nincsenek nagy igényeim, csak az,

    Olvasd tovább
  • Mágikus számok, születésnapos sztárok a balatonboglári jazzfesztiválon!

    Mágikus számok, születésnapos sztárok a balatonboglári jazzfesztiválon!

    A hazai jazz kiválóságai négy napon keresztül, 2-2 koncerttel ejtik ámulatba a közönséget – július 13-16. között Balatonbogláron olyan művészek játékát hallgathatjuk, mint Babos Gyula, Winand Gábor, Fekete – Kovács Kornél, Dés András, Borbély Mihály, Lukács Miklós vagy Kozma Orsi. Berki Tamás ez alkalommal a Sárik Péter Trióval ad koncertet. A fiatal generáció képviseletében a

    Olvasd tovább
  • Zene, nyaralással – júliusban is PLÁZS

    Zene, nyaralással – júliusban is PLÁZS

    A balatoni nyaralás és ellazulás fővárosában, Siófokon megújult PLÁZS máris a nyaralók kedvenc célpontja lett, hiszen míg nappal a Balaton partján pihenhetünk és adhatjuk át magunkat a vízi örömöknek, addig éjjel a hazai zenei élet legjava koncertezik a naplemente kíséretében. Júliusban jön Kasza Tibi, Dj Dominique Show-ra, Quimby, Majka & Curtis, Kowalsky meg a Vega

    Olvasd tovább
  • Stage diving és recept az örökös derűhöz – Péterfy Bori és Odett mesélt a JANA backstage-ben (Videó!)

    Stage diving és recept az örökös derűhöz – Péterfy Bori és Odett mesélt a JANA backstage-ben (Videó!)

    Nem csak a hőmérők, de a hangulat foka is az egekbe szökött a soproni Telekom VOLT Fesztiválon, ahol idén is a JANA Színpadnál játszik a hazai zenekarok legjava. A csütörtöki- úgy fest – a dívák estje volt, ugyanis Odett és Péterfy Bori is színpadra állt. A koncert előtt Odett megosztotta velünk, miként legyünk mindig derűsek,

    Olvasd tovább