Tizenéves dohányosok

Rovat

Megosztás

Egyre gyakrabban látni fiatalokat a szájukból kilógó cigivel. Felvágott arccal szívják a füstöt, még csak tudomást sem véve róla, hogy később ennek komoly következményei is lehetnek. Ez lenne az új divat?

 

A hóbortoknak megvan a maga időszaka. Általában olyan gyorsan tűnik el, ahogyan az kialakul. Évek alatt lezajlik egy-egy újabb divatirányzat, majd a helyét egy másik követi. A cigivel azonban más a helyzet.

cigi

A fiatalok körében egyre inkább teret hódít ez a szokás. Sokszor már a 12-13 éveseknél is azt látni, hogy az utcákon csapatokba gyűlnek és egyik-másik szájából már kikandikál a bagó. Szívják, pedig látszik rajtuk, hogy majd megfulladnak tőle. Egyáltalán nem beszélhetünk semmilyen függőségről, vagy megszokásról. Egyszerűen nagyoknak akarnak tűnni.

tiszteletpasi

Mások szemében nagynak tűnni nem annyit tesz, hogy kipróbálsz mindent, amit nem lehetne. A szabályokkal szembeni kritikus hozzáállás gyökeresen meg tudja változtatni az ember életét már fiatal korban is, ami a felnőttkorára is hatással lesz. Ha valaki úgy akar tiszteletet kivívni, hogy már tizenévesen cigarettázik, nem sok pozitívumot feltételez a jelleméről. A legtöbben nem nézünk rá jó szemmel, és akik támogatják ebben, azok a barátságok olyan stabilak, mint egy zörgő falevél az erős szélben, mely bármelyik pillanatban leszakadhat a fa ágáról.

2751619138

Az élettani hatásaiba nem gondolnak bele, vagy egyszerűen nem érdekli őket. Egy tizenévesnek a növésben lévő teste egészen komolyan meg tud változni. A légutak és főleg a tüdő évekkel öregebbnek tűnnek, mint egy korabeli nem dohányzó társáé. Ennek most még nem lesz hátulütője, de évekkel később, mikor nehezen veszi a levegőt, esetleg fullad, már késő lesz azt mondani, hogy akkor nem kellett volna így viselkednem.

cigi_tini

Törvényileg ugyan tiltják, hogy kiskorúak dohányterméket vásároljanak, a rendszert viszont kijátszani gyerekjáték. Bárkit meg lehet kérni az utcán, hogy vegyen nekik egy doboz cigit, és ha az első ember nem is fog belemenni, a következők közül valaki egész biztosan.

smoking-marijuana-linked-with-higher-risk-of-stroke-in-young-adults

A titokban játszott nagyfiú szerep előbb, vagy utóbb meghozza az eredményét. Ezt csak akkor lehet észrevenni, mikor már késő lesz. Bölcsebb tehát előrelátóan gondolkodni és ki se próbálni. Ne azzal hívd fel a figyelmedet másokra, hogy olyan dolgokat csinálsz, amit nem lehetne, mert erre mindenki képes. Ha valaki csak fele annyi energiát fordít akár a tanulásra, akár valamilyen kreatív tevékenységre, mint a bagóra, ezerszer értékesebb lesz, mint az, akinek a kezében már most ott pihen a cigaretta.

Tizenéves dohányosok
Kipróbáltad már a cigit?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta