Mit tudsz a WWF erdős projektjéről?

Rovat

Megosztás

A természet örök csodái, táplálják és gazdagítják élővilágunkat, mi mégis mit teszünk érte? Kiírtjuk, és szennyezzük azokat. Azért, hogy ezen változtassunk, a WWF külön kampányaival hívja fel a figyelmet az erdők épségére.

Az erdőirtás a mai napig kényes probléma a környezetvédők körében, ami persze magától értetendő. A gond csupán az, hogy ennek végleges betiltása ilyen nagymértékű túlnépesedés mellett, szinte egyelő a lehetetlennel, azonban enyhíteni azért lehet a helyzeten.

A WWF külön támogatja, a folyamatos erdőborítást, amelynek lényege, hogy az erdőgazdálkodók egyenként, vagy kis csoportban vágják ki a fákat, ezzel biztosítva egyrészt a fa minőségét, másrészt pedig azt, hogy ne egyszerre irtsanak ki egész hegyoldalakat.

Az érintetlen erdőkre is nagy figyelmet fordítanak, ahol szeretnék elérni azt, hogy a védett erdők területein egyáltalán ne legyen fakitermelés.

A természetes erdők helyreállítása is egy fő szempont, azaz a különböző fafajok újraültetése adott területeken.

Aztán persze ott vannak a ragadozó állatok, mint amilyen a hiúz, a farkas, vagy a medve. A velük kapcsolatos kutatásokat, és ismeretterjesztéseket is szeretnék mindinkább támogatni.

Az ismeretterjesztést azonban nem kell a legunalmasabb módon elképzelni. A WWF erre kifejezetten izgalmas, interaktív programokat szervez, például kirándulás keretein belül.

Számos szakmapolitikai tevékenység, és  terep-valamint erdős projekt mellett igyekeznek felhívni minderre a figyelmet.

Ne feledd! Te is tehetsz az erdők épségéért, akárcsak annyival, hogy odafigyelsz tisztaságukra.

 

Fotók:
blog.corbis.com
static.panoramio.com
users.atw.hu
erdely.ma

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta