Új névvel indul a Cseh Tamás Program negyedik évada

Rovat

Megosztás

Koncert, buli, jó hangulat. Ez fogadta mindazokat, akik ott voltak csütörtök délelőtt az A38 hajón, ahol az eddig Cseh Tamás programként futó szervezet bejelentette névváltoztatását, valamint kihirdette az idei évad támogatásban részesülő klubjait, illetve zenekarait.

Hagyomány, hogy az évad első pályázatainak eredményét ünnepélyes keretek között hirdeti ki a könnyűzene támogatására létrejött Program. Az idei esemény különlegességét az adta, hogy októberben nevet és arculatot váltott a Program.

Amikor odaértem a sajtóeseményre, már javában zajlott a Yes Yes zenekar koncertje. Hirtelen azt hittem, eltévedtem, amikor megláttam a dülöngélő, már-már táncoló tömeget. Utólag belegondolva nem is volt túlzás, ugyanis a Cseh Tamás program eseményeit mindig is a jó hangulat és a könnyűzene szeretete jellemezte.

A rövid koncert után Lőrinczi György, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke szólt pár szót. Elmondta, hogy a 3 éve induló Cseh Tamás programnak a kezdetektől az volt a célja, hogy a fiatal, pályára induló könnyűzenei zenekarokat támogassa. Lőrinczi felfedte a névváltoztatás fő okát is: az új évadot egy olyan átfogó, nem egy művészhez kötődő névvel szeretnék kezdeni, amely jobban kifejezi a program sokszínűségét. Így esett a választás, a most már hivatalosan is bejelentett új névre, a Hangfoglaló Programra. Az alelnök úr továbbá megköszönte Cseh Tamás családjának valamint örököseinek a három évig tartó térítésmentes névhasználatot.

Az elismerések átadása előtt Bajnai Zsolt megköszönte az NKA Igazgatóság pályázatok feldolgozásához nyújtott segítségét, a négytagú kollégium munkáját, illetve a 83 zenekart meghallgató zsűri kitartását. Hozzátette, a Hangfoglaló Program nem működhetne immár negyedik éve az NKA szervezeteiben dolgozók, illetve a könnyűzenei szakma támogatása nélkül. A kollégium vezetője hozzátette: hamarosan döntenek az Előadói Alprogram pályázatáról, illetve még novemberben megjelenhetnek a Nemzetközi és a Médiatámogatási Alprogramok felhívásai.

Ezt követően bejelentették annak a 115 klubnak a nevét, amelyet idén a Hangfoglaló Program támogat. Ezek közül 16 Budapesten, 88 határon innen és további 11 határon túl található.

Az esemény végén kihirdették azt a 20 zenekart, akiket 317 pályázatbeküldő közül választott ki a 15 fős szakmai zsűri, és akik a program 4. évadjában 2 millió forint támogatást kapnak formációnként. A győztes zenekarok listája itt olvasható:

Red Swamp, a Freakin Disco, a Platon Karataev, a Még egy cukorka, a Ham Ko Ham, a Dungaree, a The Bluebay Foxes, az EPMK, a The Mabon Dawud Republic, a Shaibo, a Papaver Cousins, a Keresztkérdés, az Azur, a Telma Lincoln&Minimyst, a Sin Seekas, a The Beans, a SONYA, az I am Soyuz, az Idegen és az Arevoir.

 

A nyertesek közül az Azur zenekar adott egy remek koncertet az esemény befejezéseként, amely fantasztikus hangulatban telt.

Írta: Garai Bendegúz

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta