Új pénzügyi kultúra épül már Nyíregyházán is

Rovat

Megosztás

2014 tavaszától már a nyíregyházi és környékbeli diákok is bepillantást nyerhetnek a pénzügyi tudatosság rejtelmeibe, hiszen tavaly áprilistól már itt is elérhetőek az OTP Fáy András Alapítvány  O.K. Központjának tréningjei.

Az OTP Fáy András Alapítvány 2015. február végén zárta le foglalkoztatási programjának első, 12 hónapos szakaszát. Ennek keretében pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteket átadó tréningeket tartottak, tartanak általános és középiskolás diákoknak.

A „Foglalkoztatási program az OTP Fáy András Alapítványnál” című projektjével az Alapítvány majd’ 20 millió forint támogatást nyert el, amelynek segítségével öt fiatal főállású munkatársat tudott alkalmazni Nyíregyházán.

Az Alapítvány 2012 szeptemberétől folyamatosan működő és hatalmas sikereket arató O.K. Központja (Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja) 2014 tavaszától már Nyíregyházán is elérhető, így az ottani és a környékbeli középiskolások is részt vehetnek a sajátos, inspiratív pedagógiai módszereket és a „szórakoztatva tanítást” előtérbe helyező tréningeken.

A program keretében foglalkoztatott munkatársak mindeddig összesen több mint 2000 fiatalt indítottak el a jövőtudatosság útján. Nem is beszélve arról a további több ezer diákról, akiket a különböző rendezvényeken, illetve az Alapítvány által szervezett eseményeken sikerült megszólítaniuk.

A projekt sikerét jól tükrözi, hogy a tréningek iránt folyamatos az érdeklődés, egyre több intézmény dönt úgy, hogy a jövő generációja számára elengedhetetlen ismereteket közvetítő ingyenes képzéseket minden diákjához eljuttatja.

Fotók: socialbranding.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta