Újabb 30 gyereket segít tudáshoz Csányi Sándor alapítványa

Rovat

Megosztás

Már 12 éve segíti a tehetséges fiatalokat a Csányi Alapítvány. Most Jászberényben és Nagybajomban csatlakozhat újabb 30 gyermek a komplex tanulmányi és segítő programhoz.

A Csányi Alapítvány Életút programja az általános iskola ötödik osztályától az első végzettség megszerzéséig támogatja a hátrányos helyzetű gyermekeket. Mentorok, pedagógusok, családsegítők járulnak hozzá a tehetségük kibontakozásához, ahhoz, hogy le tudják küzdeni a szociális helyzetükből adódó hátrányaikat. A cél az esélyegyenlőség és a társadalmi mobilitás.

Munkáját, a fiatalok tehetséggondozását az Alapítvány olyan kiemelkedően végzi, hogy tavaly megkapta  a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat. Ami igazi szakmai elismerés volt, hisz a 800 jelölt közé kizárólag a szakma véleménye alapján lehetett bekerülni. Végül 58 szakembert és 5 szervezetet tüntettek ki, köztük a Csányi Alapítványt. Melynek operatív igazgatója, dr. Radoszáv Miklós átvehette a Magyar Érdemrend Középkeresztjét is a gyermekjogok érvényre juttatása, a családjukat nélkülözni kényszerülő, hátrányos helyzetű, illetve veszélyeztetett gyermekek védelmében és tehetséggondozásában végzett kiemelkedő szakmai munkájáért.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a több mint egy évtizede eredményesen működő munkát tavaly a szakma is elismerte. Köszönet illeti a mentorokat, szaktanárokat és önkénteseket, a partnerként segítő szülőket és természetesen a szorgosan dolgozó gyermekeket. Külön öröm, hogy az Alapítvány fennállása óta először gratulálhatunk a frissdiplomás György-Dávid Valentinnak. Igazi mérföldkő ez a gyermekenként 12-14 évre tervezett Életút Program történetében” – mondta el Dr. Csányi Sándor, aki arról is beszámolt, hogy az idén újabb 30 gyermeket vonnak be a programba, ezúttal Jászberényből és Nagybajomból.

Velük együtt az Alapítvány már 380 gyermeket támogat Életút Programjában. Mindegyikük kiváló teljesítményt nyújt, a kimagasló eredményt elérő 153 fiatalt pedig tanulmányi ösztöndíjban is részesíti az Alapítvány.

A program részesei közül 56-an felsőoktatásban, 20-an felsőfokú szakképzésben, 78-an középiskolában, 189-en pedig általános iskolában tanulnak. Az elmúlt 12 évben 134 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, és összesen 232 alkalommal vizsgáztak sikeresen angol, német, spanyol vagy francia nyelvből.

 

Írta: Karakai Ildikó

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta