Utálták a sulit, ma világhírűek!

Rovat

Megosztás

Gőzöd sincs a fizikáról? Azt sem tudod, hogy a száraz jeget eszik-e vagy isszák? Örök kettes vagy matekból? Ez még nem azt jelenti, hogy nem fogod sokra vinni az életben! Ne mondj le magadról! Inkább meríts inspirációt híres emberek életpályájából! Ők sem jeleskedtek az iskolai évek alatt, mégis egy egész világ megjegyezte a nevüket, hiszen sokra vitték!

Albert Einstein

A legismertebb példa természetesen a relativitáselmélet atyjának, Albert Einsteinnek az esete, aki köztudottan nehézfejűnek bizonyult a matematika és a fizika kivételével szinte minden tárgyban, legalábbis tanárai szerint, akik kettesnél jobb jeggyel nem igazán bátorították a kis Albertet. Később bebizonyosodott, hogy mekkorát tévedtek, a tanórák kudarcaiért a 26 évesen elnyert Nobel-díj kárpótolta, na és persze a bolygóméretű elismerés, hiszen ennek a bozontos zseninek a nevére örökre emlékezni fog az egész világ.

Leonardo DiCaprio

Nem feltétlenül a Nobel-díj a mércéje az életben elért sikereknek. Ne keseredj el, ha úgy érzed, közöd sincs a tudományokhoz és valószínűleg sosem lesz belőled fehér köpenyes kutató. A sikerhez és a hírnévhez vezető út nem csupán egyenletekkel és kísérletekkel van kikövezve. Az élő példa erre Leonardo DiCaprio, aki az iskolában még hírből sem ismerte  a népszerűséget, sőt, rossz jegyei miatt társai Letardonak csúfolták. Leo annyira szégyellte szülei előtt rossz jegyeit, hogy gyakran átírta azokat az ellenőrzőben. Végül megtalálta azt a hivatást, amivel beírta nevét a halhatatlan hollywoodi sztárok közé.

Szent-Györgyi Albert

A C vitamin megvan? Eszedbe juthat róla a tél, az immunerősítés, na és persze Szent-Györgyi Albert is. Az Ő nevéhez fűződik ugyanis a C vitamin kimutatása. Persze csak azután, hogy megküzdött a gimnáziumi kudarcokkal. A későbbiekben világhírnévre szert tett tudós ugyanis nem jeleskedett a tanulásban, nem szeretett olvasni és megesett, hogy saját nagybátyja nevezte tökfilkónak. Végül aztán csak megemberelte magát és úgy döntött mégiscsak érdekli a tudomány. A Nobel-díjig meg sem állt.

Gárdonyi Géza

Az Egri Csillagok írója nem csak hogy nem volt színötös tanuló, de gimnáziumban és főiskolán is megbukott, ráadásul egyszer nem másból, mint magyarból.  Tanárai nem igazán hittek benne, sőt volt, aki kifejezetten ellenszenvet érzett iránta. Gárdonyi tanuló évei tehát nem voltak éppen diadalmenethez hasonlatosak, ez azonban nem szegte kedvét és kitartott amellett, amit igazán szeretett, az írás mellett. És milyen jól tette!

Quentin Tarantino

Ponyvaregény, Kutyaszorítóban, Kill Bill, Jackie Brown. Mi bennük a közös? Mindhez “az amerikai független film egyik legnagyobb hatású alakjának” az az Quentin Tarantinonak van köze. A filmrajongó Quentinnek még az érettségit sem volt türelme kivárni annyira unta az iskolát és tizenévesen otthagyta a sulit. Ma  mindenki ismeri a nevét, híres, sikeres és egyáltalán nem bánta meg, hogy érettségi tételek magolása helyett a saját maga választotta útra lépett. Bár az is igaz, hogy a rendező nem mellékesen 160-as IQ-val büszkélkedhet!

Rossz jegyek és hírnév
Tervezed, hogy tovább tanulsz?

Képek: altusthost, gardonyi-eger, femina, hdwallpaperbackgrounds, countercurrents,

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta