A szerelem, veszteség meditációja, avagy milyen embernek lenni. Caroline Paul Lost Cat: A True Story of Love, Desperation, and GPS Technology című könyve elárulja nekünk.
A könyv szórakoztató illusztrációkkal van ellátva, melyek színesebbé teszik az élményt. Ebből pár a cikkben látható.
Caroline súlyos sérülést szenvedett pilótaként és mély depresszióba zuhant. Amikor hazatért a kórházból törött bokával, két macskája nyújtotta számára a boldogságot. Tibby és Fibby (a helyzet iróniája, hogy a sípcsontról és borjúcsontról kapták a nevüket) dorombolva vették körül, sokszor csak a nyakára telepedtek, de ez elég volt ahhoz, hogy kikerüljön a magányból és depresszióból.
Aztán, egyszer csak Tibbynek nyoma veszett.
Körüljárták a szomszéd környéket, állatmenhelyeket és egyéb helyeket, ahová elveszett állatok kerülhetnek, de sehol sem találták.
Néhány héttel később azonban, Tibby előkerült.
Caroline felépüléséhez kötődő kezdeti lelkeséde lejárt. Azon tűnődött, hova és miért ment el macskája. Többet nem evett otthon, és rendszeresen elkóborolt hosszabb időkre. Úgy sejtette, van egy hely, ahová eljár. Tibby azelőtt szégyenlős és elzárózó cica volt, amióta pedig eljár, fiatalosan jókedvű, ráadásul még nehezebb is lett. De egy vidám macska miért hagyja el az életre szóló kompániáját és találja meg önmagát valahol máshol? Átverés, zavartság és féltékenység kerítette Caroline-t hatalmába.
Egy megoldás maradt: Nyomkövetni Tibby útjait. Feltette a cicára a GPS nyomkövetőt, és néhány másodpercenként snapshotot készített az útjáról.
Az eredmény a következő lett:
Caroline szerint minden kutatás egy utazás, és minden utazás egy történet. Minden történetnek van egy erkölcsi tanulsága. Az utolsó fejezetben számos ilyennel találkozhatunk.
„Soha nem ismerheted a macskádat. Nem ismerhetsz senkit annyira teljesen, mint amennyire szeretnéd. De ez így jó. Szeretni jobb.”
Borítókép: brainpickings.org
