Valójában nincs is szükség állatkísérletekre

Rovat

Megosztás

Évente több, mint 100 millió állat kerül laboratóriumba, kísérletek miatt, világszerte. Ezeket a teszteket egyaránt végzik hadászati, kozmetikai, gyógyászati, és oktatási célból is. De valóban szükség van arra, hogy állatokon kísérletezzenek, vagy van más megoldás is?

Április 24-én, az állatvédők világnapján, mindenütt igyekeznek felhívni a figyelmet a kisállatok védelmére, és arra, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy elkerüljük az állatokon végzett kísérleteket.

vivisection0672

Az Orpheusz Álatvédő Szervezet adatai szerint a laborállatok száma évente eléri a 100 milliót, így a tudománynak lehetőség szerint találnia kell egy élőlénymentes alternatívát, amellyel megfelelően tesztelhetnek mindent, de mégsem esik bántódása egyetlen állatnak sem.

A legtöbb államban már csak szakhatósági engedéllyel lehet állatkísérleteket végezni a fent említett célokból, más miatt pedig egyáltalán nem szabadna. Hazánkban 1998 óta él a törvény, amely tiltja a dohány-és egyéb ipari termékek, kozmetika szerek tesztelését állatokon, illetve azokat a kísérleteket is, amelyek fegyver, lőszer előállítását segítő teszteket, állatokkal. Ami megdöbbentő, hogy az állatkísérletek 61 %-a hadászati célokat szolgál, 31%-uk kozmetika célú, és mindössze 6% gyógyászati teszt.

A kozmetikai jellegű állatkísérletek, amellett, hogy az állatok halálával járnak és pontatlan eredményeket adnak a cégek számára is, teljesen feleslegesek, és elkerülhetőek lennének. A fejlettebb nemzetek már régen betiltották az ilyen jellegű teszteket, és az Európai Unión belül is tilos ezeket végezni. A világ a 14 legjellemzőbb állatkísérleti formából csak 11-et tiltott be, így a többi módszerrel még mindig legálisan kínozzák az ártatlan kis állatkákat.

Ma már egyre többen kérdőjelezik meg az állatkísérletek eredményeit, jogosan, hiszen nem pontosak, így egyre biztosabbá válik, hogy ezeket feleslegesen végzik, ezáltal értelmetlen, és céltalan az állatok szenvedése. Egy mérgezési teszt is sokkal pontosabb eredményt ad, ha egy emberi sejttenyészeten végzik, mintha azt a rengeteg kínt egy ártatlan nyuszinak kell kiállnia. Ezek az alternatív módszerek nem csak hitelesebbek, de bármikor megismételhetők úgy, hogy a tesztelés során semmilyen élőlénynek ne essen bántódása.

De akkor miért nem használnak ilyen módszereket?

Mert még mindig egyszerűbb pár száz kisállatot befogni, vagy megvásárolni, mint újabb, alternatív vizsgálati módszereket kitalálni, és bevezetni, vagy beszerezni az ahhoz szükséges plusz eszközöket. 🙁

Sok vállalat, reagálva a fogyasztási szokásokra, már csak elvből sem végez kísérleteket állatokon, ami nagyon jó hír, de sajnos még mindig kevés, hiszen ez a 100 millió kisállat évente még mindig a laborokba kerül. Amíg nem változnak az igények, a fogyasztás, és a vizsgálati módszerek, addig továbbra is rengeteg állatnak kell szenvednie, és meghalnia a tesztek során.

Állatkísérletek
Szoktál állatokon tesztelt termékeket vásárolni?

Fotók: onlyonesolutionsite.org, progressforscience.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta