Várod már a Szemfényvesztők (12) második részét? – Mozizz velünk!

Rovat

Megosztás

A NÉGY LOVAS (Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Dave Franco, Lizzy Caplan), valamint az előző részben rendőrnyomozóként feltűnő, titokzatos és karizmatikus Dylan (Mark Ruffalo) ismét feladja a közönségnek a leckét, miközben tovább feszegetik a színpadi illúziókeltés határait, és bejárják az egész földtekét.

Egy évvel azután, hogy lóvá tették az FBI-t, és elnyerték a tömegek csodálatát Robin Hoodot idéző nagyszabású mutatványaikkal, az illuzionisták új előadással rukkolnak elő, azt remélve, hogy felfedhetik egy számítógépes guru piszkos üzelmeit.

41f2b769-a7f0-4337-9846-1e1ea5684d2e

Látványos eltűnésük mögött ugyanis nem más áll, mint Walter Mabry (Daniel Radcliffe), a zseniális informatikus, aki erőszakkal ráveszi a Lovasokat, hogy egy minden eddiginél veszélyesebb trükköt mutassanak be. Nincs más választásuk, mint végrehajtani egy utolsó, példátlanul nehéz mutatványt, hogy tisztára moshassák a nevüket, és leleplezhessék a háttérben álló géniuszt.

4e3bdcea-c59d-4346-a9e2-957daf4caf30

A hatalmas közönségsikert arató Szemfényvesztők folytatásában a színészgárda két új taggal egészült ki: Ilsa Fisher terhessége miatt kimaradt a csapatból, helyét a Lulát alakító Lizzy Caplan vette át, míg Michael Caine, alias Arthur Tessler fiát a Harry Potter-széria címszereplőjeként híressé vált Daniel Radcliffe játssza.

NYSM2_woody_B1_Online

Ha szeretnél velünk mozizni és nyerni és páros jegyet A szemfényvesztők (12) második részének premier előtti vetítésére, válaszolj az alábbi videó alatt kommentben, a trailer alatt feltett kérdésre! 🙂

https://www.youtube.com/watch?v=yo9-0jNCy3w

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta