Véleménykritika az Assassin’s Creed filmről

Rovat

Megosztás

Nemrég jelent meg a mozikban az azonos című játék alapján készült film. Nem ez az első játékfeldolgozás és nem is az utolsó. Elég vegyes kritikákkal illették a filmet, de nézzük meg pontosan milyen is lett.

 

ac1_ss2_full_164868

A játéksorozat kedvelői pontosan tudják, hogy mit várjanak ettől a történettől. Rengeteg ugrálás, harc, oda-vissza repkedések az időben és eseményekkel teli cselekmény.

A történet szerint a 15. századi Spanyolországba megyünk vissza egy gép segítségével. A történetet jól ismerők már tudják hogyan működik ez. Két idősíkban járunk. Az egyik a jelenben, a másik pedig a múltban játszódik. A kettő valamilyen úton-módon pedig összekapcsolódik.

maxresdefault

Aguilar kalandjait kísérhetjük figyelemmel a múltban, akit Michael Fassbender alakít. A génjeibe bele vannak kódolva az emlékek is, így megfigyelőként végignézhetjük mi minden történt Aguilarral a múltban.

A sorozatnak mindig van egy állandó központi eleme, ami a Templomosok és az Assassinok küzdelmére épül. Ez most is így van. A felek állandó és örök harca szintén jelen van a filmben.

assassins-creed-gallery-04-gallery-image

Nagy kedvencem volt mindig is a játék. A legtöbb résszel játszottam, így nagy elvárásokkal ültem be a terembe. Viszont nekem így nem nyújtott olyan élményt, amit vártam. Vegyesek az érzéseim ezzel a filmmel kapcsolatba, mert egyrészt nagyon nehéz egy egész univerzumot filmvászonra vinni, viszont nagyon jó így is látni valamit. A két órás cselekménybe nehéz belesűríteni az eseményeket, viszont remekül megfogták a játék világát. A múltbeli eseményeket a magam részéről kevésnek éreztem. Nem volt kellően kidolgozva a története, hiányérzetet hagyott maga után. A karaktereket nem igazán ismertük meg, valamint én többet akartam volna látna abból az időből. A jelen bemutatása viszont pazar lett.

YO2jGz3A szereplők hozták, amit megszoktunk tőlük. Mindenkihez nagyon jó illettek az adott karakterek. A szereplő választás így tökéletes volt. A Michael Fassbender által játszott mindkét karakter kitűnő volt, akiket nagyon jól személyesített meg.

Összességében egy izgalmas mozi volt. A játék kedvelőinek ajánlott megnézni mindenképpen, de egy kis hiányérzetet okozhat. Azok, akik teljes mértékben nem ismerik a történetet talán kicsit sok lehet elsőre, hiszen egy teljes univerzumot próbálnak meg bemutatni múlt-jelen kapcsolattal, ami mindkét oldalon tele van ármánnyal.

Vélemény az Assassin's Creed filmről
Szereted az adaptált történetű filmeket?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta