Veszélyes szórakozás: zenehallgatás az utcán

Rovat

Megosztás

Minden nap ugyanazokon az utakon járunk. Ismerünk minden repedést a járdán. Akár csukott szemmel is megtalálnánk a helyet, ahová megyünk, annyira belénk ivódott a látványa.

A reggeli, vagy délutáni utazgatások nem csoda, hogy unalmassá váltak. Nem sok érdemleges dolog van, ami ilyenkor út közben történhet.

Sokan ezért inkább választanak maguknak egy alternatív megoldást, ami színesebbé teszi az egyik pontból való eljutást.

zene15_1280x800

A fülessel hallgatott zenével nem zavarunk senkit, mégis jobb kedvünk lesz tőle. Nem csupán a hangulatunkat képes befolyásolni, de úgy érezhetjük gyorsabban telik az idő, és hamarabb odaérünk a célunkhoz.

Valaki képtelen elindulni otthonról zene nélkül. Szinte kötelező tartozék. Úgy is mondhatjuk, hogy ez az üzemanyag, ami a lábunkat hajtja.

Azonban ennek is megvannak a maga veszélyei. Szinte nem is gondolná az ember, de forgalomban használva akár életveszélyes is lehet. Nem csak magunkra nézve, hanem másokra is.

images

A külső zajokat annyira el lehet nyomni, hogy szinte semmit nem hallhatunk az utca zajából. Az esetenként felpörgött tudatállapotnak köszönhetően, amit egy kedvelt, ritmusos zenétől érünk el, hajlamosak vagyunk elfeledkezni a külvilágról is, ezzel növelve a baleseti kockázatot. Egy váratlan esemény bármikor bekövetkezhet. És általában akkor, mikor a legkevésbé számítunk rá.

Példának okáért ebben a videóban jól látható, hogy milyen veszélyei lehetnek, ha fülhallgatóval mászkálsz nagy hangerőn:

 

 

Egy másik probléma is előtérbe kerül ezzel. Halláskárosodást okozhat. Az utca zaja elnyomja az amúgy normál hangerővel hallgatott zenét, ezért ösztönösen növeljük a hangerőt, amivel végső soron károsodhatnak az idegek, és mikor már észrevesszük, hogy nem hallunk meg bizonyos dolgokat, már késő lesz visszafordítani a folyamatot. Ez igazából a későbbiekben számít majd jelentősen. A jelenlegi fiatal generáció időskori halláskárosodása általános probléma lehet.

Nem elrettenteni szeretnék mindenkit, csupán felhívni a figyelmet, hogy igenis figyeljünk oda a környezetünkre. Apró odafigyeléssel megelőzhetjük a bajt, és nem feltétlen kell lemondanunk a szórakozásról. Elegendő csupán annyit csinálni, hogy alacsonyabbra állítjuk a hangerőt.

 

Veszélyes szórakozás. zenehallgatás az utcán
Szoktál zenével a füledben az utcán közlekedni?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta