Világhírű magyar dobos játszik Zséda koncertjén

Rovat

Megosztás

A legjobbnak tartott magyar dobos idén nyáron Zséda kedvéért szakítja meg nemzetközi fellépés-sorozatát, hogy az énekesnő augusztus 12-i jubileumi koncertjén, a dobok mögött ülve kápráztassa el a hazai közönséget.

Az ország legtehetségesebb dobosának kikiáltott zenész idejének nagy részét külföldön tölti, idén olyan neves nemzetközi zenészekkel lépett fel, mint Anthony Crawford, Tony Macalpine, vagy Pete Griffin. A rengeteg külföldi koncert és fesztivál miatt ritkán látogat haza, most azonban kivételt tett.

“Zsédában a legkülönlegesebb számomra az azonnal felismerhető, senkivel össze nem téveszthető hangja. Először 2009-ben, a Rouge Aréna koncerten dolgoztunk együtt, ahol a produkció színvonala és Adri könnyedsége levett a lábamról”

– meséli az Arany Dobverő-díjas zenész.

Az énekesnő pedig a tőle megszokott szerénységgel kommentálja a helyzetet:

“Akkor lesz egy produkció igazán jó, ha olyan különlegesen tehetséges zenészekkel vehetem körül magam, mint amilyen Gergő is. A közönség egy felejthetetlen estére számíthat tőlünk a Budapest Parkban.” 

Zséda Budapest Park-béli fellépésére jegyek elővételben már kaphatók a helyszínen és a prominens jegyirodák országos hálózatában: http://www.budapestpark.hu/event/zseda-20170812

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta