Zsanett TAGADJA, hogy a Középsuliban szerepel

Rovat

Megosztás

Zsanett szilveszteri élménybeszámolót tartott nekünk, és kiderült, hogy a szilveszteri bulin le akarta tagadni, hogy sorozatunkban szerepel. Hogy miért tesz így egy-egy kiruccanás alkalmával, amikor házibuliba megy, azt ő maga árulta el nekünk és nektek. 

“Nekem szilveszter előtti nap derült ki, hogy hova fogok menni a barátnőmmel. Ő sem és én sem akartunk a barátunkkal lenni, ezért kerestünk valami házibulit, aztán meghívattam magunkat az egyik ismerősünkkel, akit meghívtak az adott bulira. Mikor odaértünk, nem voltunk benne biztosak, hogy jó helyen járunk, és mikor egy idegen kinyitotta nekünk  a kaput és megkérdezte, hogy xy-hoz jöttünk-e, csak rávágtam, hogy igen, mert a házigazda nevét sem tudtuk. Aztán beléptünk az ajtón, mindenki nézett ránk, hogy mit ott, és én csak kérdezgettem, hogy az ismerősöm hol van, majd végül előjöttek páran és a nyakamba ugrottak, hogy végre megérkeztem. Kiderült, hogy szerencsére több ismerősöm is ott volt. Aztán lepakoltunk, és arra lettem figyelmes, hogy azt beszélik, hogy nem az Éjjel-Nappal Budapestben szerepelek-e. Próbáltam rávágni, hogy abban még nem próbáltam, és aztán próbáltam otthagyni őket, de rávágták, hogy jaj, nem, a Középsuliban. Ezt is letagadtam, mert nem akarom soha, hogy ez alapján ítéljenek meg az emberek személyesen egy buliban, hogy ez alapján szeressenek vagy ne szeressenek adott esetben, mert sorozatszereplő vagyok, és esetleg több követőm van. Azt szeretném, ha követők nélkül szeretnének az emberek körülöttem. De aztán nem úsztam meg, mert a barátnőm elárul, és utána mindenki a Középsuliról kérdezgetett egész este. Sok embert ismertem meg ezáltal végül, akik nagyon jófejek, és nagyon jól éreztem magam velük”

– meséli a fiatalkorú szereplőpalánta.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta