Ezért változik az este nyolc utáni menetrend

Rovat

Megosztás

A Budapesten élők betartják a november óta életben levő kijárási tilalom rendelkezéseit, ezért 20 óra után jellemzően csak a dolgozni indulók vagy a munkából hazaérkezők utaznak közösségi közlekedéssel. Ilyenkor általában tíznél kevesebben utaznak még a legforgalmasabb vonalakon közlekedő járműveken is, de üresen közlekedő autóbuszokba sem nehéz belefutni Budapest külsőbb területein – írja a bkk.hu.

Ezért a kormányzati veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbításával összhangban február 6-tól mintegy ötven fővárosi vonalon a jellemző járatkihasználtsághoz igazodva módosul a metrók, villamosok, buszok és trolibuszok esti, 20 óra utáni menetrendje.

Változó menetrend 20 óra után számos vonalon

Szombattól több mint ötven fővárosi járat menetrendje módosul az este 20 és hajnal 5 óra közötti időszakban. Az érintett vonalakon este 20 óra után a járatok kihasználtságához igazodó késő esti – „normál” viszonyok között általában a 22 óra körül alkalmazott – menetrend lép életbe:

Este 20 órától mind a négy metróvonalon tízpercenként követik egymást a szerelvények.

Módosított menetrend szerint, 20 percenkénti követésnél sűrűbben közlekedik az 1-es, a 14-es, a 47-es, a 49-es, az 50-es és az 56A villamos, továbbá a 11-es, a 16-os, a 21-21A, a 23-23E és a 114-213-as autóbusz.

Már 20 órától húszpercenként indul a 2-es, a 3-as, a 28A, a 37A, a 42-es villamos, az 5-ös, a 7-es, 8E, a 9-es, a 20E, a 30-as, a 31-es, az 53-as, a 67-es, a 85-ös, a 105-ös, a 136E, a 151-es, a 159-es, a 168E, a 178-as, a 182-es, a 184-es, a 194-es, a 194M, a 196-os, a 200E, a 212-es, a 220-as, a 276E autóbusz, a 70-es, a 72M, a 74-es, a 75-ös, a 76-os, a 78-as és a 80-as trolibusz.

A kijárási tilalom alatt 20 óra után nem közlekedik néhány, önálló szereppel nem rendelkező sűrítő buszjárat: a 7E, 30A, 196A autóbusz és a késő estét leszámítva a 162A járat.

A menetrend módosításakor alapelv volt, hogy érdemben ne növekedjen az utazási idő az este 20 óra után közlekedők számára, és a megszokottól eltérő utazási irányt se kelljen keresniük. A BKK az új, esti menetrend kialakításakor törekedett arra, hogy a csatlakozó járatok a metróvonalak esti menetrendjéhez igazodjanak. A nappali járatok jelenleg biztosított utolsó indulásai változatlanul megmaradnak a kijárási tilalom miatt módosuló menetrend idején is.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,839RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta