A Középsuli sorozat sztárjai vallottak parti élményeikről a Juventuson – 1. rész

Rovat

Megosztás

A Juventus RadioTours műsorának vendégei ismét a Középsuli sorozat sztárjai voltak ezúttal Kiss Olivér Rudolf, Garai Bendegúz és Sefcsik Dominik társaságában. A cikksorozat első részében Olivér első parti élményéről olvashattok. 😉

Hogyan bulizik a Középsuli sorozat Olivérje? Szó szerint beleveti magát az éjszakába de úgy, hogy még a fagyos idő és a rosszízű instant leves sem tántorítja el a jó hangulattól.

„Én inkább olyan házibulis típus vagyok, mintsem szórakozóhelyes. Azt tudom, hogy életemben a legviccesebb kalandokat mindig házibulikban éltük meg.”

–  mesélte nekem Olivér.

„A legelső bulim volt talán a legemlékezetesebb. Bár én úgy számolom, hogy ebbe a Szilveszteri bulik nem számítanak bele, hiszen az ünnepnap. Tehát az első partinkat szilveszter után tartottuk meg, ahol igazából az elején még nem is volt probléma, és ez már önmagában furcsa volt számunkra. Aztán rájöttünk, hogy nem vesszük észre mi a baj. A gyerekek találtak ilyen régi instant zacskós levest, és mondták, hogy azt főzzük meg mondván, hogy mindenki éhes. Miután megettük mindenkinek különböző bajai lettek. Reggel vettük csak észre mosogatás közben, hogy a vízből barna víz folyik…”

– nem véletlen, hogy Oli legelső bulija ilyen emlékezetesre sikeredett, ez azonban még nem minden.

Az estét követően arra ébredtek, hogy egyesek ágyszörföztek lefelé a lépcsőn, míg mások az asztal tetején táncoltak és mindemellett három pin-pong asztal is fel volt borítva. Bár tudták, hogy mindezt ők fogják majd maguk után eltakarítani, azon az estén nem igazán zavartatták magukat, inkább átadták magukat a jó hangulatnak.

 

 A Középsuli sorozat 4. részét ITT tudjátok megtekinteni.

Hallgasd te is a Juventus RadioTours műsorát a 103,9 MHz-es frekvencián, kedd este 19:00 órátó, Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével! 🙂

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta