A Középsuli sztárjai vallottak parti élményeikről a Juventuson – 2. rész

Rovat

Megosztás

Korábbi cikkemben olvashattatok arról, hogy miként élte meg legelső buliját Középsuli Olivér, azonban Garai Bendegúz sem marad ki a jóból, főleg hogy ha a legemlékezetesebb parti élményei kerülnek terítékre. Bende a Juventus RadioToursnak mesélt élményeiről.

„Körülbelül egy éve az egyik ismerősömmel elmentünk bulizni. Egy színházi előadás után mondhatni eléggé felöntöttünk a garatra. Én viszonylag még vállalható állapotban kihívtam a taxit, mert nagyon messze volt a lakásom onnét, úgyhogy az ismerősömet is hazavitettem taxival. Miután megérkezett a taxis ránk nézett, majd azt mondta én még vállalható állapotban vagyok, de a barátomat illetően megkérdőjelezte, hogy ki fogja e bírni az utat ilyen állapotban. Kisebb unszolás után beengedett minket a kocsiba, de azzal a feltétellel, hogy a barátom hátra ül és letekeri az ablakot. Ezt még úgy ahogy megtudta oldani, miután betettem nagy nehezen a taxiba. Ezt követően azonban az egész utat végigrókázta…”

– mesélt történetéről Bende.

Nyilván Bendééknek szerencséjük volt, hiszen legtöbbször a tapasztalat az, hogy a taxisok az autójuk közelébe sem engedik azokat, akik kicsit is illuminált állapotban vannak, hiszen senki sem akar takarítani vagy felelősséget vállalni illuminált állapotban lévő fiatalokért.

Mázli, hogy a kocsinak nem lett baja, viszont a mögöttük közlekedő autók sejtem nem lettek volna túl boldogak a látványtól és a szélvédőjükön landoló „eredménytől”.

 

 A Középsuli sorozat 4. részét ITT tudjátok megtekinteni.

Hallgasd te is a Juventus RadioTours műsorát a 103,9 MHz-es frekvencián, kedd este 19:00 órátó, Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével!  🙂

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta