Ezt nézed:  / Hírek

Hírek

  • Kristen Stewart eljegyezte barátnőjét?

    Kristen Stewart eljegyezte barátnőjét?

    Az utóbbi időben már így is eleget csámcsogott Kristen és párja kapcsolatán a sajtó, de nagyon úgy tűnik, hogy még fognak is. Most éppen az eljegyzésüktől hangos a bulvármédia, miután a napokban egy olyan kép látott napvilágot, amelyen a Twilight sztárját fotózták le ékszerrel a gyűrűs ujján. Szerintetek? Valóban ennyire komoly lenne a dolog, vagy

    Olvasd tovább
  • Rácz Gergő negyedszerre is képviselné Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon

    Rácz Gergő negyedszerre is képviselné Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon

    Eddig három alkalommal sikerült Rácz Gergőnek kijutnia az Eurovíziós Dalfesztiválra. Az első megmérettetésre még a ’90-es évek végén, 1997-ben a V.I.P. együttes tagjaként került sor. Másodjára 2008-ban Csézy mellett képviselte az országot mint vokalista. Harmadjára pedig 2010-ben játszott szerepet a nemzetközi döntő életében, amikor Wolf Kati Szerelem, miért múlsz? című dalának társszerzőjeként lehetett ott a

    Olvasd tovább
  • Az utca kamasza megmondja! – II. rész

    Az utca kamasza megmondja! – II. rész

    Utca Kamasz Embere sorozatunk második részéhez érkezett. Ezúttal a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézményének diákjait faggattuk.  A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium székhelye Pannonhalmán van, de több városban  működnek tagintézményei, így a főváros VIII. kerületében is. A budapesti keresztény iskola egy éve költözött a Práter utcába, ahol már sok

    Olvasd tovább
  • Télből nyárba: Istenes Bence Costa Ricán

    Télből nyárba: Istenes Bence Costa Ricán

    A téli hónapokban úgy tűnik, tényleg imádnak kimenekülni a sztárok a tengerpartra – így tett Istenes Bence is. A műsorvezető nem is csoda, ha egy kis pihenésre vágyik az X-Faktor és a ValóVilág műsora után. “joejt nektek, mi meg picit fent maradunk :DDDD” – írta oldalán Bence, akit annyira hiányolnak a rajongók, hogy már most

    Olvasd tovább
  • A nagy dilemma: “Hol tanuljak tovább?”

    A nagy dilemma: “Hol tanuljak tovább?”

    Vannak, akik olykor bizonytalanok a jövőjüket illetően, nem tudják, hogy pontosan hová jelentkezzenek, ahogyan azt sem, hogy milyen szakra. Mások pedig már konkrét elképzelésekkel, és célokkal indulnak útnak. A Középsuli az Education kiállításán résztvevő diákokat kérdezte arról, hogy ők hogyan tervezik a jövőjüket. A válaszok többségében a külföldi továbbtanulás került szóba. Sokan már jóval az

    Olvasd tovább
  • Breaking news: Hamarosan érkezik a harmadik

    Breaking news: Hamarosan érkezik a harmadik

    Jessica Biel és Justin Timberlake párosa egyébként is tökéletes, de most kiderült, hogy az állapotos sztárszínésznő egy kislányt vár. Ezzel teljes a kör, sőt, akár még bővülhet is. A szerelmes pár 2007-ben találta meg egymást, majd 2012-ben össze is házasodtak. Nagyon úgy tűnik, hogy szerelmük töretlen, és ezt misem bizonyítja jobban, mint a család harmadik tagjának,

    Olvasd tovább
  • Heti horoszkóp 2015 január 26-tól 2015 február 1-ig

    Heti horoszkóp 2015 január 26-tól 2015 február 1-ig

    És íme, a február! Zimankóban, hóban, fagyban, latyakban. Ha eleged lett a tavaszodó januárból, az éppen-hogy-elkezdődött-az-év-hagyjatok-békén hónapjából, hát az év másodikja csábosan integet feléd. Heti horoszkóp, tégy csodát! Mindenki szerelmi horoszkópjához előre csatoljuk: Ha még csak álmodozol az igaziról, vagy csak szeretnél egy nagyot bulizni, gyere el február 14-én a Király utcai Gödör Klubba, a

    Olvasd tovább
  • Radics Gigi élvezi Los Angelest! Már Aaron Spears és Aisha Morris is megvolt neki!

    Radics Gigi élvezi Los Angelest! Már Aaron Spears és Aisha Morris is megvolt neki!

    Radics Gigi Los Angeles-i családi vakációja során bezsebelt egy-két találkozót is ott lakó hírességekkel. Egy hangszerkiállításon találkozott Usher dobosával, Aaron Spears-szel és összefutott Aisha Morris-szal, Stevie Wonder lányával is. Egy-egy közös képet posztolt is Facebook oldalára az alábbi sorokkal:     Borítókép: Bellacafe.hu

    Olvasd tovább
  • Értesülj Te is a legfrissebb ŰRIDŐJÁRÁS jelentésekről!

    Értesülj Te is a legfrissebb ŰRIDŐJÁRÁS jelentésekről!

    Nem egyszer hallhattunk vészjósló híreket arról, hogy milyen veszélyekre számíthatnak az emberek a szinte kiigazodhatatlan űridőjárás miatt. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy zseniális tudásuknak köszönhetően a géniusz tudósok ezt a problémát is megoldották Nagy-Britanniában. Az Egyesült Királyságban közel három éves előkészületekbe tellett, mígnem felavatták az első olyan speciális központot, amely az űridőjárás előrejelzését kívánja szolgálni.

    Olvasd tovább
  • Derby, a mozgássérült kutyus ma már új lábaival futkározik

    Derby, a mozgássérült kutyus ma már új lábaival futkározik

    Derby a kutyus (már) igazán szerencsésnek mondhatja magát, Csonka első lábakkal született, de a mai technika lehetővé tette számára, hogy 3D-s nyomtatóval új végtagokat kapjon. Tara Andersen, a 3D Systems menedzsere egy menhelyen ismerte meg Derbyt. A “gazdái” leadták őt, mert nem tudták gondozni a születési rendellenessége miatt. Tara végül befogadta őt, megmentve ezzel az

    Olvasd tovább
  • Vadvízi csúszdázás felsőfokon, avagy a riverboarding

    Vadvízi csúszdázás felsőfokon, avagy a riverboarding

    Ti tudjátok, hogy mi az a riverboarding? Ezt az új sportágat másnéven vadvízi csúszdázásnak hívjuk. Két francia manus – egy extrém sportoló és egy kutató – kitalálta, hogy az Aletsch-gleccseren próbálják ki magukat, ami az Alpok leghosszabb jégárja a maga 23 kilóméter hosszúságával. A két férfi itt talált egy 11 km hosszú járatot, ami úgy

    Olvasd tovább
  • Kappadókiában van a világ legnagyobb földalatti városa!

    Kappadókiában van a világ legnagyobb földalatti városa!

    A 2014- es év legjobb csoportos selfije az Oscar gálán született,  de az év régészeti felfedezése kétségkívül a törökországi Kappadókiát illeti meg. A megtisztelő cím a föld alatt feltárt, 5000 éves, 7 km hosszú barlangvárost illeti meg. A térségben nem ritka az ilyen jellegű mesterséges képződmény, hiszen Kaymakliban vagy Derinkuyuban is találtak hasonlót, melynek feltárása

    Olvasd tovább
  • Mesés jeges helyek

    Mesés jeges helyek

    Cseppkőbarlangban szinte mindenki járt már, hazánkban is vannak nagyon szépek, de jégbarlangba nem mindenki merészkedik a hideg miatt. Pedig csodálatos látvány fogadja a bátrakat, ha nem hiszed el, most megmutatjuk. Mitelallalin- jégbarlang-Svájc Svájc Fairy gleccserében található a Mitelallalin jégbarlang. Az Eispavillon nagyjából 5000 köbméter térfogatú. A több százezer éves gleccser 3456 méterrel a tengerszint alatt

    Olvasd tovább
  • Radics Giginek jól mennek az angol nyelvleckék?

    Radics Giginek jól mennek az angol nyelvleckék?

    Radics Gigi éppen Los Angelesben nyaral családjával, miközben angol nyelvleckéket vesz. Egy órával ezelőtt posztolta az énekesnő tesójának születésnapi köszöntőjét hivatalos Facebook oldalára. A poszthoz a szöveget már angol nyelven írta. “Happy Birthday My little bro!!! I love you”   Úgy tűnik, hogy beválnak Giginek az angol nyelvleckék! Csak így tovább, Gigi!   Borítókép: Vaol.hu

    Olvasd tovább
  • Ismerd meg a nyertes hulladékruhák tervezőit!

    Ismerd meg a nyertes hulladékruhák tervezőit!

    Ebben az évben Budapesten, a Than Károly Ökoiskolában szervezték meg a Tiszta városok mozgalmat. A rendezvény eredményes volt. Nem csak megmozgatta a diákságot, hanem kicsit közelebb is hozta őket egymáshoz.  A hulladékból készült ruhákat bemutatták a tervezők és a modellek, ezzel párhuzamosan az iskola diákjainak vetélkedőn nyílt lehetőségük megmérettetni magukat. A versenyzők összesen 37  ruhát

    Olvasd tovább
  • Hogy tudtak a maják ezen a gyönyörű helyen világvégét jósolni?

    Hogy tudtak a maják ezen a gyönyörű helyen világvégét jósolni?

    Az Inforádión, a nemsokára 1500. adását ünneplő Világszám című műsorban ma este izgalmas mexikói kalandokról hallottunk Dr. Kiss Róbert Richárd, Prima Primissima díjas újságírótól.  Gyakran hasonlítják Mexikót Egyiptomhoz. Ennek az az oka, hogy mind a két helyen vannak piramisok, de tudni kell, hogy ezek más funkcióval bírtak anno, és felépítésükben is eltérnek egymástól. Mindkét helyen

    Olvasd tovább
  • Hatan már egy lépéssel közelebb vannak az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjéhez

    Hatan már egy lépéssel közelebb vannak az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjéhez

    Túl vagyunk az Eurovíziós Dalfesztivál első magyar elődöntőjén. A 351 dalból összesen 30 produkció jutott tovább. Három héten át hat-hat előadást választanak be a középdöntőbe, és a tizennyolc induló dalból választják majd ki a legjobbat, amelyik Bécsben képviselheti országunkat. Compact Disco, Wolf Kati, ByeAlex, Kállay-Saunders András… Közös bennük, hogy mindannyian képviselték Magyarországot a versenyen. Volt,

    Olvasd tovább