Május utolsó hetének tanára Kovács Hajnalka, a Mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium magyar-történelem szakos tanára lett. A vele készített interjúnkban arról faggattuk, mennyiben különleges az Arany János Tehetséggondozó Program egyik osztályának osztályfőnökének lenni. A tanárnő azt is elárulta, sok olyan diákjuk van a programban, akiknek a tanárok nemcsak a tudásukat adják át, de valahol a családot is jelentik.
Ön magyar nyelv és irodalmat, illetve történelmet tanít középiskolásoknak. Melyiket nehezebb tanítani ennek a korosztálynak?
Egyértelműen a magyar vonzza kevésbé ezt a korosztályt, nagyon nehéz felkelteni az érdeklődésüket az irodalom iránt, nem is beszélve a nyelvtanról.
Az Ön által tanított két tantárgy közül melyik kedvelik inkább a diákok? Mi lehet az oka ennek?
A történelmet általában szeretik a gyerekek. Főleg a háborúk és a XX. század érdekli őket. Ezekről hallanak otthon is.
Magyarországon egyébként is minden ember ért a focihoz, a politikához és a történelemhez.
Ön egy olyan osztálynak az osztályfőnöke, amely az Arany János Tehetséggondozó Program keretein belül működik. Miben másabb egy ilyen programban lévő osztálynak az irányítását végezni?
Minden osztályfőnöknek meg kell küzdenie az adminisztrációval, egy AJTP-s osztály esetében többször és több irányban van ilyen jellegű kötelezettségünk. De az igazi kihívás nem ez, hanem az az érzelmi plusz, amit egy ilyen osztály igényel. Nem elég pusztán osztályfőnöknek lenni.
Néha arra van szükség, hogy barát legyek, néha hogy pótszülő, néha hogy logisztikai menedzser.
Olyan sok időt töltünk együtt (heti 11-12 óra, plusz havonta egy hétvége), hogy már minden pici rezdülését ismerjük egymásnak. Ez általában megkönnyíti a napi munkát. Egy apró jelből látom, hogy aznap rendjén van-e minden vagy rendkívüli osztályfőnöki perceket kell tartanunk.
Került már kellemetlen helyzetbe valamelyik diákjával? Mesélne egyet-kettőt, kérem?
Kellemesebbet többet tudnék.
Szerencsére nagyon kirívó eset nem történt eddigi pályámon. Számomra kellemetlen, ha 18-19 éves fiatalokat arra kell figyelmeztetni, hogy ne csapják be önmagukat egy esetleges csalással. Kellemetlen az is, mikor egy ilyen helyzetben a teljesen nyilvánvalót tagadják.
Önnek mi a legnagyobb kihívás a pedagógusi pályán?
Tanulóink között vannak olyanok, akik borzasztó körülmények közül érkeznek, szinte semmilyen családi támogatásra nem számíthatnak. Úgy érkeznek vissza hétvégéről, hogy szinte alig ettek, sokuknak dolgozniuk kell. Őket érettségihez juttatni elég nagy kihívás.
Olyan osztállyal eredményt elérni, ahol még a minimális szövegértés is problémás, az is kihívás számomra. És eredmény alatt nem a jeles átlagot értem. Kihívás heti három órában teljesíteni az előírt tantervet.
Köztudott, hogy a diákok nem szívesen olvassák a kötelező olvasmányokat. Hogyan lehetne mégis hatékonyan megtanítani velük a tanagyagot úgy, hogy a tantervi követelményeknek is megfeleljen, de élvezhető is legyen?
Talán ez a mai magyartanítás legaktuálisabb és legnehezebben megválaszolható kérdése. Nincs egy biztos recept. Minden osztály más, mással lehet felkelteni az érdeklődésüket. Akadnak csoportok, akik imádnak játszani. Velük lehet játékos formában feldolgozni nagyon komoly témákat. Mások elzárkóznak ettől, de például nagyon szeretik egymásnak feszíteni véleményüket. Nyilván náluk erre kerül a hangsúly.
Az alapvető problémát nem abban látom, hogy nem olvassák a kötelezőket a diákok, hanem abban, hogy a többség szinte egyáltalán nem olvas. Először erre a jelenségre kellene megoldást találni.
A diákok gyakorta megkérdezik a tanáruktól történelemórákon, hogy miért fontos a történelmünk ismerete. Ön mit szokott válaszolni/mit válaszolna, amikor/ha ez a kérdés merül/merülne fel a diákokban?
Ahhoz, hogy megértsük a jelen eseményeit, ismernünk kell a múltat.
Borítókép: Facebook
