Mi lett Zack és Cody életével?

Rovat

Megosztás

Felnőhetsz egyszer, és otthagyhatod a Disney-műsorokat, de a Disney-műsorok sosem fognak békén hagyni téged. Lassan tizenkettedik éve, hogy eredeti hazájában, az Egyesült Államokban megjelent a Zack és Cody élete című Disney-sorozat, és bizony két szereplő ennyi idő alatt rengeteget változott. Mind külsőleg, mind belsőleg. 

A rosszcsont és az okoskodó iker a régi-régi sorozatból azóta felnőtté vált, sőt, még a diplomájukat is megkapták a New York-i Egyetemtől. Dylanből videójáték-tervező lett, Cole pedig régész lett, amikor nagy lett, vagyis 2015 májusában, ugyanis ekkor vehették át felsőoktatási tanulmányuk eredményeként a diplomát.

 

Cole Sprouse változhatott a leginkább, olyannyira, hogy a most 24 éves fiú eléggé érdekes fényképeket oszt meg a rajongóival.

 

Mindenesetre, az emberek változnak, és ő sem maradhatott az az aranyos kisfiú, akit megismerhettünk a sorozatban majd tizenkét évvel ezelőtt.

Idén pedig a Riverdale nevű produkcióban kapott állást. Az első epizód 2017. január végén debütál az Egyesült Államokban.


Mi lett Zack és Cody életével?
Van úgy, hogy te még ma is visszanézed bármilyen platformon a többéves Disney-sorozatokat?

Borítókép: YouTube

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta