102 évesen kellene óvodába járnia?

Rovat

Megosztás

A 102 éves Yosef Eshed álla biztosan a padlót súrolta, amikor elkezdte olvasni a kibontott levelét, melyben elhunyt szüleit arra kérik, írassák be őt óvodába. 

A  férfi lányával és három unokájával él együtt Izraelben. Bár kora ellenére fiatalos, álmában nem gondolta volna, hogy annyira, hogy óvodába invitálják miatta, amit egyébként Lengyelországban már tisztességgel kijárt. Yosef harcolt az 1936-1938-ig tartó arab felkelés idején is, tehát bátran kijelenthetjük, hogy túlélt már jó pár dolgot. Ha az állam ragaszkodik hozzá, ő szívesen elkezdi újra az óvodát –  nyilatkozta.

Végül persze megoldódott a rejtély, a nyilvántartóprogram valahogy eltüntette a férfi korából az első számjegyet, így Yosef a rendszer adatai szerint épp kettő(02) éves volt, így a levelet “jogosan” is kaphatta volna, hiszen hároméves kortól valóban kötelező óvodába járni. Az önkormányzatnál is rájöttek a tévedésre, ami miatt elnézést kértek a férfitól, aki viccesen reagálta le a helyzetet. Azt mondta, már megvette mesepárnáját, sőt a tisztasági csomagot és a tornazsákot is bekészítette.

Egyébként nemcsak Yosef járt így, további 19 100 évet megélt nyugdíjas kapott hasonló levelet- írja a ynetnews.com. Vajon ők mit gondolhattak? 🙂

Fotó: ynetnews.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta