15 évesen már egyetemre jár az afrikai fiú

Rovat

Megosztás

Az ambiciózus fiatal srác apja nyomdokaiba akar lépni és 20 éves kora előtt már diplomás szeretne lenni.

A fiút Brave Chibakanak hívják, nemrég fejezte be a 12 osztályos iskolát Malawiban, kitűnő eredményekkel. Egyáltalán nem gondolja azt, hogy zseni lenne, sőt elmondása szerint sokkal okosabb, és tehetségesebb diákok is voltak nála a suliban. Chibaka azonban nagyon szorgalmas volt, és ennek köszönhetően csupa jó jegyet szerzet. Így amikor elvégezte a sulit, ő kapta meg a Legtöbbet Fejlődő Diák Díját.  A suli elvégzése után rögtön egyetemre jelentkezett. Építészmérnök szeretne lenni, mint az apja, ezért egy namíbiai egyetemre adta  be jelentkezését, ahová fel is vették. Chibaka elmondta, hogy szerencsére az egyetemen nincsen korhatár, ezért semmi akadálya nem volt annak, hogy ilyen fiatalon oda járhasson- írja a Globoport.hu.

untitled-12_86-1024x605
University of Namibia, ide jár a 15 éves fiú.

 

A fiú azóta át is költözött Namíbiába és az egyetem sztárja lett. Minden hallgató szeretne vele egy fotót és sokan barátkoznak is vele. Chibaka azonban elmondta, hogy még szokja a környezetet, most van először távol otthonától, és szüleitől, ezért egy kicsit nehéz az egyedüllét, de most minden erejével azon van, hogy sikereket érjen el az egyetemen. A 15 éves fiú ugyanis 20 éves kora előtt már diplomázni szeretne és mielőbb munkába akar állni. Ezért éjjel-nappal megállás nélkül tanul, hogy megvalósítsa álmát.

15 évesen már egyetemre jár az afrikai fiú
Te mész egyetemre?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta