15 órás műtéten esett át a Középsuli szereplője

Rovat

Megosztás

A Középsuli 2010-ben Megasztárt is megjárt bohócos szereplője, Maki tizenöt évesen egy olyan súlyos balesetet szenvedett, amely ráadásul egy hosszan tartó felépülési folyamatot eredményezett. Maga meséli el történetét. 

Az egyik haveromnál voltam és játszottunk, és ráültem az asztalra, ő meghúzta a lábamat, és leestem az asztalról, de akkor még nem volt semmi bajom. Visszaültem az asztalra, és megint meghúzta a lábamat, akkor rá is estem a saját lábamra, miközben leestem megint, de már nem tudtam felállni. Hívtunk egy mentőt, és ők mondták, hogy combnyaktörésem van, és be kell menni a kórházba és miközben vittek be, mondták, hogy nem szabad elaludnom. Amikor beértünk a kórházba, utána rögtön vittek a műtőbe, 15 órás műtétem volt. Amikor felkeltem, csak arra lettem figyelmes, hogy nincsen rajtam ruha, meg arra, hogy a lábam nagyon nehéz. Megnéztem, egy vas volt benne, aminek kiálló részei voltak, majd elkezdtem kiabálni anyáért, annyira megijedtem. Aztán gyógytornára jártam, meg magántanár járt hozzám, utána kiengedtek a kórházból, otthon lábadoztam, amíg nem kellett visszamenni, hogy a vasat kiszedjek a lábamból, aztán bementünk és kiszedtek a vasat a lábamból, de az nagyon fájt, mert nem kaptam érzéstelenítőt, utána meg ráadásul össze kellett varrni a lábamat 18 öltéssel

– mondja a Makit alakító fiú, Bak Krisztián.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta