Megjelent a Hazatérés – 15 év Dalriada

Rovat

Megosztás

Megjelent a Dalriada Őszelő című legújabb stúdiólemeze, amellyel együtt végre elkészült a Hazatérés – 15 év Dalriada is, ami a folk metalosok első komoly koncertanyaga.

A zenekar mélyebbre hangolt gitárokat, valamivel kevesebb népi hangszert és gitárcentrikusabb dalokat ígért, és címéhez hűen sok tekintetben ez lett a Dalriada legősziesebb, leginkább melankolikus hangulatú nagylemeze, mely inkább a korai kiadványok jellegzetességeit viseli.

Az Őszelő album 9+1 friss dallal foglal magába minden ismert elemet a hatalmas kórusoktól az epikus csatadalokig, és egészíti ki eddig sosem hallott megoldásokkal; szövegeiben pedig megeleveníti a magyar regéket, mítoszokat és történelmet.

“Kedves Barátaink, Fivéreink, Nővéreink!

Mint bizonyára tudjátok, a mai napon jelent meg a zenekar tizedik soralbuma, az Őszelő. Pályafutásunk legnagyobb szakmai és logisztikai kihívása volt rögzíteni ezt az albumot, a pandémia miatt a megjelenés, és gyártás körül is akadtak fennforgások, de a végeredmény minden nehézségért kárpótol minket, és kárpótol Téged is, ezt megígérhetjük.

Egy normális világban izgatottan számolnánk vissza a napokat az Őszelő lemezbemutató turnéjáig, terveznénk a programot, egyeztetnénk az utolsó részleteket… Ez most elmarad. A Veled való személyes találkozás élményét, az együtt éneklés varázsát semmi sem pótolhatja, semmilyen online koncert nem adja vissza azt a varázst, amikor ugyanazt látod a szemekben, amit te is érzel a színpadon.

Koncertezni most nem tudunk, nem tudjuk személyesen átadni Neked mindazt, amit ezzel a lemezzel mondani szeretnénk, de egyvalamire igenis képesek vagyunk mi együtt, Te, és zenekar: közösen örülni ennek az új lemeznek, a legifjabb, és egyik legkedvesebb gyermekünknek! Szóljon tehát az Őszelő!

Minden véleményért, megosztásért, interakcióért hálásak vagyunk, minden benyomást, érzést szívesen fogadunk, ami megfogalmazódik benned az új lemez hallgatása során, azt pedig külön köszönjük, ha megtisztelsz minket azzal, hogy eredetiben hallgatod a munkánk, és ezzel segítesz minket, hogy tovább tehessük a dolgunk.” – írta Ficzek András, énekes-gitáros.

DALRIADA – ŐSZELŐ

  1. Ezer élet, ezer csillag
  2. Rákóczi zászlaja
  3. Dúvad
  4. Őszelő
  5. Betyár-altató
  6. Földanya
  7. Huszáros
  8. Örökség
  9. Őszi ének
  10. Ezer csillag

Képek: sajtófotók

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta