2 év alatt írta meg legújabb Fonogram-díjas gyereklemezét!

Rovat

Megosztás

A tolerancia, a környezetvédelem, a ne ítélj el másokat, fogadjuk el egymást és az álomvilág témáinak összefonódása hallható Kovácsovics Fruzsina legújabb gyereklemezének dalaiban!

Az egykori Csillag születik döntőse, a híres dalszerző és énekesnő, Kovácsovics Fruzsina megkapta harmadik Fonogram-díját, melyet az év hazai gyereklemeze címmel zsebelhetett be idén az Írország és Olvasváros című második gyerekalbumával!

Fruzsi már gyermekkora óta az éneklés és az óvodapedagógia szerelmese, és ha zenéről van szó, a country vonal áll hozzá legközelebb.

A Fonogram-díjas gyermeklemez főként a fantázia és a külvilág összefonódására épül, mert ugyanolyan fontosnak tartja meghagyni a ‘kicsi’ énjét, mint felnőtté válni. Kedvenc saját dala a Lélegzik a Föld, amely a 2020-as évben nominitást kapott a zsűritől. A lemez 2 év alatt íródott, állítása szerint ő tipikusan a 3 hónap alatt írok egy dalt, majd az összes többit az utolsó 2 hónapban típusú szövegírók közé tartozik.

„Szerettem volna a fontos üzeneteket átadni a gyerekeknek a saját nyelvükön.”

Az alkotói munka közepette nagyon sokat tanult önmagáról, elmondása szerint még ő is személyiségfejlődésen ment keresztül, miközben Petruska Andrissal dolgoztak a lemezen. Fontos volt számára, hogy óvónőként a gyermekeket saját nyelvükön szólítsa meg, így biztosan megértik majd a dalok üzeneteit.

Mégis kivel készítene közös dalt? Vajon ki a kedvenc énekese a zeneiparban? Mik a jövőbeli tervei? A videóból ez is kiderül!

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta