4 dal, amiről nem is gondoltad volna, hogy Katy Perry írta

Rovat

Megosztás

Katy Perry nemcsak gyönyörűen tud dalt előadni, de a megírásukhoz is legalább annyi tehetsége van, mint az eléneklésükhöz. Ebben a listában olyan dalt fogunk felsorolni, amiről talán nem is gondoltad volna, hiszen egy másik világszerte ismert énekesnő adja elő, de szerzője maga Katy Perry volt.

1. Kelly Clarkson – I do not hook up

Kelly 2009-es slágerét bizony Katy Perry írta elsőként nem is Kellynek, hanem saját magának, majd később döntött úgy, hogy mégis “elajándékozza” azt. A dal rá is került az All I ever wanted albumra, ami több országban lett arany- és platinalemez, illetve Grammyre is jelölték azt.

https://www.youtube.com/watch?v=AaafMpqXXBs

 

2. Kelly Clarkson – Long shot

A dal még Katy egyik korábbi lemezére készült el, majd törölték arról. Ezután került át a dal Kellyhez.

https://www.youtube.com/watch?v=SqaIM9JBs9o

 

3. Ashley Tisdale – Time’s up

A High School Musical egykori sztárja Time’s up című dalát Katynek köszönheti, hiszen ennek a dalnak is ő volt a megalkotója. Katy Love is train címmel szintén énekelte ezt a dalt, majd átnevezvén került fel Ashley második albumára.

https://www.youtube.com/watch?v=Zbze_MT5AWk

 

4. Miley Cyrus – Breakout

A Breakout című Miley-dal, mely az ex-Hannah második megjelenő albumán csücsül, eredetileg Katy debütáló albumára, a One of the boys-ra készült el.

https://www.youtube.com/watch?v=sU_mRPpRIeQ

 

Katy Perry - Dalírás
Te átadnád másnak az általad írt dalt?

 

Borítógif: Rsvlts.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta